» » A kis királyok (1. rész) Regény

A kis királyok (1. rész) Regény

A kis királyok (1. rész)
Regény
Category:
Author: Jókai Mór
Title: A kis királyok (1. rész) Regény
Release Date: 2018-05-29
Type book: Text
Copyright Status: Public domain in the USA.
Date added: 27 March 2019
Count views: 46
Read book
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 37

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 304. oldalontalálható.

Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=AupkAAAAMAAJ.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.



JÓKAI MÓR
ÖSSZES MŰVEI

 

 

NEMZETI KIADÁS

 

 

LXXIV. KÖTET

A KIS KIRÁLYOK.I.

 

 

BUDAPEST

RÉVAI TESTVÉREKKIADÁSA

1897


A KIS KIRÁLYOK

 

REGÉNY

 

IRTA

JÓKAI MÓR

 

I. RÉSZ

 

 

BUDAPEST

RÉVAI TESTVÉREKTULAJDONA

1897


-1-

A PONTALIGETI PARK SZIGETE.

A pontaligeti park hires, nevezetesen a kertészet kedvelőielőtt. Terjedelme hatszáz hold, s évenkinti gondozása belekerülharminczezer forintba. Ha a sok mihaszna fák helyett répát,kukoriczát termesztenének rajta, ugyanannyit kellene nekijövedelmezni. Akkor lett alapítva, a mikor az ákáczot meg a platántEurópában nagy pénzen fizették, s az amerikai dióhoz meg épen csakúgy juthatott valaki, ha lopott belőle. A kertész-szenvedély eztmegengedi.

Ponthai Adalbert gróf épen ilyen szenvedélyes kertész. A mellettazonban kitünő jó gazda is és erős acquisitor. Az utóbbiminőségében (mint mondják) nem is igen válogatós a jogczímekben.Télen át Bécsben lakik, a hol grata persona. Érdemrendje is van, ésbelső titkos tanácsosnak hívják. Viselhetne nagy hivatalt is; dearra nincs szüksége. Országgyűlések alatt hatalmas védelmezője akormány propositióinak a felső táblánál.

Nyáron azonban szünetel minden ambitio; akkor a gróf csakszenvedélyes kertész.

Ha aztán egy olyan boldogtalan vendéget hoz a kastélyába avégzet, a ki még nem látta a pontaligeti park dicsőségeit, azt aszives házigazda menthetetlen rabságba ejti, magához lánczolja,reggeltől délig, déltől estig hurczolja keresztül-kasul a nagyszerűpark tekervény utain s megtömi botanicai ismeretekkel, a mennyicsak beléje fér.

Épen ehhez való vendége akadt a mostaniban a grófnak,-2- őnagysága, Hruszkay Xaver Ferencz királyi tanácsos urban, a ki meggyökerestül gyűlöli a fát. Minthogy Bécsben, épen az ablakai előttvan a bástyán egy óriási vén akáczfa, a mi az által, hogy nyároncancellariáját elsötétíti, tavaszszal a virágillatával a nagyságosasszonynak migrainet okoz, őszszel szemetel, télen meg az egészveréb-synodusnak gyüldéül szolgál, annyira maga ellen gerjeszté akirályi tanácsos úr ellenszenvét, hogy az már nem egyszer ejté ki acselédei előtt azt a biztató szót, hogy ha valaki ennek az átkozottfának a gyökerét megfurná, abba kényesőt töltene, hogy az a faelszáradna, hát ő annak a valakinek, ha a tette kitudódnék, abüntetése elengedéseért kész volna közbejárni. Még eddigsikertelenül.

A két nevezetes úr ebéd végeztével a park utait járja.

Ponthay Adalbert gróf a szokottnál magasabb termet, a mihezazonban nem járulnak kedvező arányok; vállai szükek, ellenben azalteste potrohos; dereka hosszabb, s lábszárai kurtábbak, mint aminőt a szobrászok követelnek a mintájuktól, a karjai is rövidek. Afejét hátravetve hordja és az is kisebb, mint a mekkora ilycolossalis alakot megilletne; arcza általánosan görögdinnyepirossággal bir, simára borotválva, egy kis feketére viaszkoltbajuszpár kivételével. Az arczvonásoknál is feltünő azaránytalanság, a míg az álla erősen előre domborodik, megtoldvahatalmas tokával, addig a homloka nagyon elkeskenyül, a mitkülönben elősegít a két szemöldök magasra felhuzódása, mely miattaz apró szempár örökösen fitymáló hunyorítással néz le a többihalandókra. Az orrnak ennélfogva igen hosszú tért kell betöltenihosszában, a száj ugyanazt teszi keresztben, s ha nem beszél, úgyösszeszorul, hogy az ajkakból semmi sem látszik. A kopasz fejebúbján feltünést kelt egy jókora diónagyságú kinövés, a miegyébiránt a Ponthay úri családnak általános ismertető jegye. Ez ahiteles bibircsó ott van minden családtagnak az arczán, az egyikneka homloka -3- közepén, a másiknak az állán, a harmadiknakaz orra hegyén, a hölgyeknél, szemérmes lencse-alakban, aszájjszegletekben, arczgödröcskékben. Ez a Ponthay stigma. Talánépen azért jár Adalbert gróf mindig fedetlen fővel, még a szabadbanis, (meglehet azonban, hogy csak diæteticai okokból szoktatta magáthozzá).

S ebből a vendégre nézve az a baj származik, hogy ő is kénytelena kezében tartani a kasztor-kalapját, azt állítva, hogy izzad afeje, pedig otthon még aludni is sipkában szokott. De hát az nemillenék, hogy a mikor a belső titkos tanácsos fedetlen fővel jár,akkor mellette a (csak) királyi tanácsos feltett kalappalődöngjön.

Hruszkay Xaver Ferencz úr pedig épen nem termett arra, hogyhatszáz holdas parkok útjait méregesse végig. Salonokparquettjeihez szokott, vézna, töredékeny alak, olyan hajlékony,hogy hátra felé is tud bókolni, s a legközönségesebb mozdulata semáll azon alul, a minővel egy ügyes seladon az elejtett legyezőtátnyujtja, a nélkül, hogy a dámájának a sleppjét letaposná. Arczátaz örök nyájasság stereotyp mosolya édesre kandirozta. Minden szőrle van borotválva róla, kivéve a fülek mellett két félholdat, a mikegymásnak tökéletesen megfelelnek.

Az excellentiás úr kertészkedvelő gúnyát visel, sok zsebű daróczdókát, vastagtalpú bakancsot, a nagyságos ellenben everlasztinggéhrokkot, szatingló pantallont s szük fekete szarvasbőr czipőt.Nem ilyen expeditióhoz készült.

– Nézze nagyságod, ezt a sophora japonica pendulát. Még csaknyolcz éves.

– Azt gondoltam, szomorú füz.

– Ah! Mit? Szomorú füz? Hát ezt a gyönyörű felfutó növénytismeri-e?

– No már ilyet láttam egyszer. Ez ugyebár paszuly?

– Ah! ha! Ez aristolochia sipho excelsissima. Van egyvadászkastélyom, a mi egészen ilyennel van befuttatva, majd azt isfelkeressük. -4-

– Még azt is?

– Regardez! Ezt a gyönyörű példányt ott a glacis közepén.Azokkal a fehér levelekkel.

– Az a fa beteg?

– Pas du tout! Az a természete, Acer negundo foliisvariegatis.

– Szegény!

– A mit itt ezen a helyen tetszik látni, azt mind én magamültettem, ez a része a parknak az én saját teremtményem. Látja azta nagylevelű fát ott a tamariszkok közül kiemelkedni? Az egyPawlownia imperialis, a minek a dugványát Polignac minisztertőlkaptam, mikor Párisban követségi titkár voltam.

– Annak a leveleiből lesz a dohány, úgy-e?

Ez a kérdés egészen elvette a kedvét a főúrnak, hogy aközépnagyságú úrnak több kertészeti élvezettel szolgáljon. Ehelyett azt hitte, a festészeti és távlati összbenyomásokkal leheta kedvtelését megnyerni. Elvezette egy szép egyenes fasorhoz, melya parkot egyenes vonalban szeli keresztül, s melynek egyik nyilásánát felséges panorama tárul fel, kilátással erdős hegyekre s egyvölgyben meglapult tornyos falucskára.

– Ugy-e, milyen gyönyörű kilátás? mondá az excellentiás úr.

– Hanem hát Tuhutum vármegye is szép vidék ám.

Erre a szóra felcsapta a házi sipkáját a fejére Adalbert gróf sa dókája két mellékzsebébe dugta a két kezét.

A nagyságos úr pedig megállt és mosolygott.

– Átkozott egy provincia! mondá a gróf s boszusan rugdaltszéjjel egy vakandtúrást, a mi a pázsitot elékteleníté.

Hruszkay úr, látva, hogy mennyire érdekli a házigazdát e feladatbefejezése, maga is oda sietett, a szarvasbőr topánjaival segítenia vakandtúrás planirozásában.

– De igen szép kilátás esik belőle a főispáni székre.-5-

Adalbert gróf most nagyot akart mondani.

– Inkább a Fidzsi sziget kannibáljai között Kaczika, mint atuhutumiaknál főispán.

– De kérem, az egy tősgyökeres magyar nép.

– Annyira az, hogy semmit sem változott azóta, hogy Tuhutumvezérrel bejött Ázsiából, csakhogy lótej helyett bort iszik, hanemazt azután érti. Azzal, hogy megkeresztelték, csak azt nyerte, hogymost a «Szélanya» helyett a Szűz-Máriát káromolja.

– De excellentiádnak épen ott van a megyében a legszebbbirtoka.

– Igen. Boldogult anyám után, a ki született Koromteleky volt.Ez épen a legfőbb ok, a miért nem kivánja semmi porczikám azt akitüntetést, hogy én menjek le Tuhutum vármegyébe királyibiztosnak. Hisz az szent, hogy minden tiszti lakomat, asztagomatfelgyujtanák a nemes atyafiak.

Ennél a pontnál igen erős positióba találta bele magát a királyitanácsos úr a belső titkos tanácsos urral szemközt.

– Megbocsásson excellentiád, de kénytelennek érzem magamat,helyzetemnél fogva, azon alázatos megjegyzést koczkáztatni,miszerint oly magas állású férfiaknak, mint excellentiád, a kiknekősei soha sem tartózkodtak kardjukat kirántani és vérüket áldozni,a midőn a trónt megtámadva látták, nem lehet arra gondolniok, hogyvagyonukban csorbát szenvedhetnek, ha a trón és haza védelmére aveszélylyel szembeszállnak. És bizonyára ez a veszély jelen van, ésannak tűzhelye kiválóan Tuhutum vármegye, a maga lázitókörleveleivel.

Ő excellentiájának nem tetszett ez a sarokba szorítás. Hogy azősei is kirántották a kardjukat! Hát, hogy ő is rántson ki valamit,hirtelen kihúzta az oldalzsebéből a nagy görbe kertészkését.

– No nézze, nagyságod! ezeket a szép fagus purpureákat. Tizenkétkertészt tartok, s a gazemberek közül egy -6- sem vesziészre, hogy a fattyuhajtások mind elnyomják a nemesített törzset;magamnak kell lenyesegetnem.

És hozzá fogott nagy kertész-szenvedélylyel.

– Pedig saját magam nemesítettem valamennyit.

– No lássa, excellentiád, ha már a bükkfákat is így meg tudjanemesíteni, hát még a lelkes emberekbe mennyi nemes indulatokatojtogathatna be, ha kertészkése alá venné.

– De ugy-e, hogy gyönyörű egy pagony ez itten? Hinné azt királyitanácsos úr, hogy ez az egész új ültetvény nem több mint tizenkétéves? Még boldogult atyám idejében itt ezen a helyen egy faluállt.

– Ah! És hova lett ez a falu?

– Most ott van a hosszú allée végében, annak láttuk a tornyát. Atemplomot én építtettem.

– És a házakkal mi történt? Borsóra tették s úgy gördítettékodább?

– Azokat bizony egyenkint kellett felvásárolnom.

– Az szép pénzbe kerülhetett.

– Meg egy kis furfangba, a mit úgy hívunk, hogy «parasztdiplomatia.»

– De hát a ki oly ügyesen tudta kezelni a paraszt diplomatiát,hogy egy egész falut rá tudott birni, hogy az ősi helyét elhagyjaés tovább költözzék egy határral, ne értene-e a «nemesidiplomatiához» még jobban, hogy egy vármegyét is rá tudjon birni,hogy az ősi álláspontját elhagyva, a közjóra nézve üdvösebbalapokra helyezkedjék?

– Nagyságod nagyon is túlbecsüli az én tehetségeimet. Mittehetek én? Én egy simplex bucolicus ember vagyok, a ki már régletettem a magasabb ambitiókról. A praxisából is kijöttem azadministratiónak, a mióta Párisban voltam a nagykövetségnél, nemismerem ki magamat az itthoni állapotokban.

Hruszkay úr ismerte már az ilyen beszédet. Így szólnak-7-azok, a kik drágára tartják magukat. Vajjon mi lehet őexcellentiájának az ára?

Azon közben a gróf egyre sikamlósabb ösvényeken kezdte vezetninagyságos vendégét, a mik érdekes bozótokon, süppedékes semlyékekenkanyarognak keresztül; a miken már nem látszik sem kavicsozás, semkertész gereblye nyoma, ellenben az ember kalapján túl érő nagydudvák konfidenskednek tüskés czirogatással a magas urak ruháibacsimpajkozva, bizonyosan valami exotikus dudvák, csunya kék,lilaszin szárú, gombosfejű vizi labodák, széles lapuk, a miknek alevele szakállat ereszt, összekeveredve szederinda, földitökgubanczaival. Az embernek a lépése alatt czuppog a sömlyék, sjobbra-balra ugrálnak a lábán keresztül a nagy vereshasúvarangyok.

– Excellentissime! rebegi szabódva a királyi tanácsos úr; talánnem jó helyen járunk.

– Csak még egy pár lépésre instállom nagyságodat, még egyrendkivüli szép partiet kell produkálnom.

S nolle velle utána kellett gázolni a nyirkos ösvényen azexcellentiás urnak a szarvasbőr topányokkal.

Pedig már olyan bozót következett, a hol két kézzel kellett azáttörőnek elhárítani az ágakat, hogy ki ne verjék a szemeit, s a mibokrot megfogott, olyan illatos lett tőle a keze, minthavadpoloskák ellen viselt volna irtó háborút; a parókás szömörczebűzös cserjéje az. Nem is volt rá legkisebb kilátás sem, hogy innenvalami kilátás legyen. Végre egy sűrű kőrisfa-geszt fogadtasötétjébe a kertészkedvelőket, a minek a fáiról csak úgy hullott agallérjukba a spanyol légy. Egyszer aztán csak véget ért asüppedékes gyalogút.

– Regardez ça! mondá a gróf, egy árvafűz árnyékába helyezve el avendégét.

A mit maguk előtt láttak, az egy csúnya, ronda tó volt, pocsétainkább, végtől-végig födve a békalencse zöld szőnyegével, a mibőlkövér nagy kecske-békák dugták elő a -8- fejüket, a hol a zöld szőnyegmegszakadt, ott a viz szine olyan barna volt, mint a földi gyanta.A tó partját, a mi lehetett kerületben valami háromszáz lépés,buzogányos nád verte fel, s annak a törmelék csereklyéje rohadt ottkörös-körül, tenyésztve a büdösbenczét. A mi pedig legnevezetesebbvolt a tájképnél, az volt egy sziget a pocséta közepén, s azon egyházikó. A sziget karókkal és fonott rőzsekötegekkel volt bekerítve,s az ösvénytől egy keskeny fahid vezetett hozzá, a mi czölöpökönhevert, egy szál faderék volt az egész. Mintegy két ölnyi távolbana háztól a keskeny átjáró csapóhiddá alakult át; azt kötéllelfelhuzták a ház felé, most is fel volt huzva.

A házból kevés látszott ki, annyira eltakarta azt négyterebélyes fűzfa, csak az ajtaját lehetett látni, meg egy darabotaz eszterhéjas tornáczából. A teteje zsindelylyel volt fedve, de azmár nem csak hogy egészen zöld volt a mohától, de csak úgy virította sok felmagzott gaztól, még azonfelül egynehány tökszár is végigfutott rajta. A kéményen volt egy gólyafészek, azon ott kelepelt agólya. Annak persze herczegi dolga volt itt; előtte a mindigterített asztal. A hol valami fal látszott ki a házból, az fehérvolt; de nem a mésztől, hanem a salétromtól, s a szarufáincsoporttal sárgállott a kellemetlen házi gomba.

S hogy ne csak a szemnek legyen meg a gyönyörűsége, az egésztájképet elárasztotta valami langyos, gyomorkavaró bűz, a miből azember válogathatta, hogy gazillat-e? vagy mocsárlég? talán kevervea ganajlé ammongőzével, nagy járulékaival a kábító kőrisbogárszagnak, s a szömörcze méreg párájának.

A királyi tanácsos úr előrántotta a selyemzsebkendőjét s orrát,száját eltakarta vele.

– Das schauen Sie sich einmal an! ismétlé németül a gróf,keserves büszkeséggel.

A hímgólya épen akkor jött repülve, nagy kiterjesztettszárnyakkal, hosszú nyakát, lábát elnyujtva, s a csőrében-9-egy tekergőző kigyót lóggázva, fészkén ülő társához; a mire négygólyafiók egyszerre nagy éhesen dugta fel a fejét a vaczokból,csipogva.

– Adspiceat hoc, illustrissime! mondá harmadik nyelven Adalbertgróf.

– Már én ezer bocsánatot kérek, excellentissime, dünnyögéHruszkay úr a zsebkendő mögül, de én minden obligat deferentiammellett is, melylyel a pontaligeti hires park iránt præoccupálvavagyok, ezt az egy partiet belőle nem nevezhetem valamielegansnak.

– Valóságos partie honteuse! mormogá a gróf, nagyot köpve.

– De hát, hogy került ez ide?

– Hát csak úgy, hogy

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 37
Comments (0)
Free online library ideabooks.net