» » Őszi fény: Ujabb elbeszélések

Őszi fény: Ujabb elbeszélések

Őszi fény: Ujabb elbeszélések
Author: Jókai Mór
Title: Őszi fény: Ujabb elbeszélések
Release Date: 2018-04-27
Type book: Text
Copyright Status: Public domain in the USA.
Date added: 27 March 2019
Count views: 122
Read book
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 37

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 348. oldalontalálható.

Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=e-xkAAAAMAAJ.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.



JÓKAI MÓR
ÖSSZES MŰVEI

 

 

NEMZETI KIADÁS

 

 

XCII. KÖTET

ŐSZI FÉNY

 

 

BUDAPEST

RÉVAI TESTVÉREKKIADÁSA

1898


ŐSZI FÉNY

 

UJABBELBESZÉLÉSEK

 

IRTA

JÓKAI MÓR

 

 

BUDAPEST

RÉVAI TESTVÉREKTULAJDONA

1898


-1-

KÉTSZER KETTŐ – NÉGY.

I. A JUDÁS-PÉNZ.

Ki ne hallotta volna a bielistoki uradalomnak a hirét?

Ott vannak azok a lankás ősrengetegek, a melyekben még a bölényotthon van, ez a marhák őse: az ökrök között a herczeg; – másuttmind kipusztították már egész Európából. Ezek most az orosz czárvadjai, s azokra csak a Romanowok s az ő meghivott magas vendégeikvadásznak.

De még hiresebb Bielistok arról a meseszép kastélyról, melynekméltán adták azt a nevet, hogy a «lengyel Versailles». Olaszrenaissance-stylban épült, feldiszítve kivül-belül a legelsőmesterek szoborműveivel és festményeivel, bronzokkal ésmozaikokkal; körülvéve a világ legszebb díszkertjei által,melyekben az exotikus fákat télire egész nagy faházakkal takarjákbe; nyáron ott virítanak a granátalmák és czitromfák a szabadban.Gyakran kijön a medve az erdőből, letépi a czitromot, s aztán ordíttőle, mikor megette.

A hirhedett kastély nincs «egy» családnévhez kötve. Mindenemberöltőn más családczímer került a homlokzatára. Volt aMoszkowszkyaké, a Potoczkyaké, a Braniczkyaké, a Csernuszkyaké. Azazokelőttit már csak úgy jelzi a néphagyomány, hogy «Cservenysztaroszt» (veres főispán).

Pedig se eladva, se elkobozva nem lett a birtok soha;-2-hanem az történt vele, hogy a birtokos főur családjában soha semvolt fiivadék; folyvást leányágon szállt a vő kezére.

Ezt a néphagyomány a következő mondával világositja fel:

Már a Cserveny sztaroszt idejében nagyon elhatalmasodtak azsidók a grodnoi kerületben; de hát azok nélkül lengyelt nem islehet képzelni. Bielistok volt a főtanyájuk: ott volt azsinagógájuk is. A sztaroszták hagyták őket gyarapodni, gazdagodni,mint a hogy praktikus gazda engedi a méheket egész nyáron átgyűjteni, őszszel aztán nem tettek úgy a méhekkel, a hogyháládatlan és oktalan méhészek szoktak tenni, a kik a szorgalmasbogarakat kénnel kifüstölik; hanem azt tették, a mit már azujabbkori méhes gazdák gyakorolnak, hogy elszedték tőlük a mézet,annyit meghagytak nékik, a mennyin kitelelhessenek, aztán akiürített sejteket megint visszarakták a kasba, hogy hadd szedjékmegint tele a méhek.

S ezt a methódust maguk a méhek is egészen normális állapotnaktartják; mert külömben otthagynák a kast s elmennének az erdőbe,faodukba telepedni. De ott meg a medve enné meg őket. Mégis csakjobb a méhesben.

Egy izben a Cserveny sztaroszt (épen harmadszor készültházasodni, sok pénz kellett a lakodalomhoz) azt a módját találta kiaz önkéntes megadóztatásnak, hogy a zsinagógájukban lepte meg azsidókat egy nagy ünnep alkalmával. Fizetni kellett mindenkinekbusásan. A templomban sok drágaság volt elrejtve: azt is mind előkellett adni. A zsidók jajgattak, fizettek, de még nemátkozódtak.

Hanem a szentségtartó ládának egy rejtekfiókjában volt «egy»darab ezüstpénz: mikor ezt a fiókot is felnyittatta a sztaroszta, arabbinus, Jitzchak Ben Menáchim, hirtelen kezébe kapta azt a pénztés a szájába dugta. Onnan csak úgy tudták elvenni, hogy a fogaitszétfeszítették: egy csatlós fogta azalatt a torkát, hogy le nenyelhesse. -3-

No hát érdemes volt így megszenvedni egy darab ezüstpénzért?

Az egész nem nagyobb egy ezűst máriásnál, a miben nincs több ötpolturánál; az egyik oldalán van egy fügefa, ezzel a héberkörirattal: «Szent Jerusoloim», a fügefa alatt egy égő oltár;alatta e szók: «Sékel Izráel», a másik oldalán egy koronás fő, ekörirattal: «Melach Herodes».

Mikor ezt az ezüstpénzt elvették a rabbitól, akkor az egészzsidóság elkezdte a köntösét meghasogatni s hamut hintett a fejére;majd lehuzták a sztarosztát, úgy könyörögtek előtte, hogy adjavissza nekik azt az egy ezüst pénzt: igértek neki kétszer annyi,hétszer annyi pénzt, mint a mennyit épen elharácsolt tőlük. Ezzelárulták el, hogy az rájuk nézve nagyértékű pénzdarab lehet.

– Miért oly becses reátok nézve ez az ezüstpénz? kérdezé asztaroszta.

Erre valamennyi zsidó úgy befogta a száját, hogy egy sóhajtástnem lehetett hallani.

– No ha ti meg nem mondjátok, majd kivallatom én azt a tirabbitokkal!

A Cserveny sztaroszt börtönre vetteté a rabbit s ott azt hétnapig a modern torturaeszközök mindegyikével kipróbálták. De rabbiJitzchak Ben Menáchim állhatatos maradt; belőle se tüzzel, sevizzel, se spanyol csizmával nem lehetett kivenni az ezüstpénztitkát.

A rabbinak volt egy nagy legényfia: Jaikef (Jakab). A hetediknapon nem birta tovább kiállani, hogy az apját ott kinozzák előtte;odament a sztarosztához s azt mondta neki:

– Bocsásd szabadon az apámat: én elmondom neked az ezüstpénztitkát.

Akkor aztán a Jaikef elmondá a történetet, a melynek az elejétmindnyájan ismerjük.

Volt egyszer egy Judas Iskarioth nevü ember, a ki a jeruzsálemipapoknak elárulta az «embernek fiát» – a «názáretbeli királyt», akinek a feje fölé a keresztfára ez -4- az irás van felszegezve: I. N.R. I. (Jesus Nazarenus Rex Judaeorum). Ezért kapott vérdíjulharmincz ezüst pénzeket. Mikor aztán a «mestert» a Golgothánkeresztre feszítették, megbánta a mit cselekedett, visszavitte aharmincz pénzt a papokhoz. Azok nem fogadták el. Akkor behajítottaa pénzt a templomajtón s elment magát fölakasztani egy juharfára. Apapok aztán a visszadobott pénzt arra szánták, hogy vesznek afazekasoktól egy darab földet rajta. A telekvétellel megbiztákKrasznoi-Csita Anselm alkuszt. Ez az élelmes férfiú lealkudta avételárt huszonkilencz ezüstpénzre. A harminczadikat megtartottamagának. Ettől örökölte azt a «Náthán», a Náthántól a «Salamon»,míg végre a «Joiszef Zedek», a zsidók kiüzetésekor Palesztinából,elhozta azt magával. És ez az egy Judás-pénz adja a hatalmat ésgazdagságot a zsidók kezébe. Ez az ő varázskincsük: ez az őreménységük. Igy adta azt elő a Jaikef.

– Akkor hát nagyon jó, hogy az én kezembe került, mondá aCserveny sztaroszta; s minthogy megigérte, szabadon bocsátá arabbit, tudtára adva, hogy miután az ezüstpénznek a titkátmegtudta, most már a világ minden kincseért sem adja azt vissza azsidóknak.

Erre a rabbi Jitzchak Ben Menáchim legelőször is megátkozta asaját fiát:

– «Ha te nem tudtad a szádat befogni: ne tudd kinyitnitöbbet!»

S megfogant rajta az átokmondás. Szegény Jaikef e naptól fogvaminden zsidó küszöbétől el lett űzve, azoktól nem kapott eledelt, akeresztyének ételéből pedig nem volt szabad ennie a Talmud tilalmaszerint. Meghalt éhen.

A Cserveny sztarosztára pedig azt az átkot mondá a rabbiJitzchak Ben Menáchim:

– «Ne szülessék a te családodban soha fiugyermek».

És ez az átok is megfogamzott.

Soha azon túl fiuörökös születésére nem dördültek el a mozsaraka bielistoki várpalota teraceán. -5-

Leány, az lett elég.

De hát mit ér a leány egy ősnemes lithvánnak?

Az tizesztendős koráig kecskefogaton nyargalászik, akkorbedugják a kolostorba: ott megtanulja az arany-ezüsthimzést; mikorférjhez menendő lesz, haza hozzák: egyébről sem lehet velebeszélni, mint a szentekről, meg az angyalokról.

Mennyivel más a fiugyermek! Azt az apja tanítja minden derékdologra. Elhordja vadászni, medvére, vadkanra, bölényre. Nem tanulaz sokat a barátoktól «a martyrok életéből», hanem annál többet aparaszt vadászaitól az ősi lithván istenekről. A «Bagán» a barmokvédője, az teszi termékenynyé a teheneket; a «Belún» (a fehéristen) adja a bő termést a földnek; a «Vasztruha» istennő adja aszerencsét a szerelemben, míg csatában, nagy veszedelemben azt kellkiáltani: «segíts Dedka apó!» – Nagy ivásnál a «Kolyada» védelmez alerészegedéstől s a jó álmokat meghozza a «Lado» isten.

Leány nem érti ezt meg: – hát még az ősök történetét?

Aztán a leány nem viszi át az apja nevét a gyermekeire. Ha azunoka a nagyapa nevét hallja, azt kérdi, ki volt az?

És ekként teljesedett be a rabbi Jitzchak Ben Menáchim átka abielistoki várurakon. Minden nagy temetésnél, mikor a családfőtkivitték, megfordítva akasztották fel a czímeres paizsát a sirfülkéje elé. Egy család bevégezte a történetét.

S ez igy ment másfél századon keresztül. Hanem azért a kastélyurai a Judás-pénzt még sem adták ki a kezükből.

Igértek azért nekik a gradnói gazdag zsidók milliókat: mindhasztalan. A talizmánt nem adták oda érte.

Az utolsó főuri birtokos volt Moszkowszky-herczeg. Mikor ennek aneje jó reménységben volt, fogadást tett, hogy ha fia fog születni,a Judás-pénzt a Boldogságos Szűznek fogja ajándékozni. -6-

S csakugyan fia született.

A herczeg, fogadásához hiven, oda ajándékozta a Judás-pénzt aBoldogságos Szűzről nevezett szupraszeli kolostornak.

Ekkor aztán a bielistoki rabbi: utódja a Jitzchak BenMenáchimnak, az ősapjától kimondott átok elévülése után, ezt az újátkot zúditá a herczeg fejére:

«Legyen a te fiad és legyenek a te unokáid a legutolsó parasztoknagy Oroszországban!»

Ez még rettenetesebb átok egy lithván főnemesre, mint az előbbivolt.

II. VACCINATIO SPIRITUALIS.

Moszkowszky sztaroszta hitt az átkozódásokban. A hazátlan népnekez az egyetlen fegyvere.

És több fia nem született annál az egynél. Maga is özvegyenmaradt.

Ha lett volna öt-hat fia: fittyet vetett volna az egészbabonának. Mind valamennyin csak nem teljesülhet be az átok. Demikor csak az az egy van. Azon könnyen hatalmaskodhatik avégzet.

Ez fogja örökölni a roppant bielistoki uradalmat; a fényeskastélyt, a kincseket. És mindez nem fogja őt megóvni attól, hogyvégre is paraszt legyen belőle és az ivadékaiból.

A sztaroszta úgy őrizte ezt a fiút suhanczkoráig, hogy még csakne is lásson parasztot: tudomása se legyen róla, hogy ilyenek isvannak a világon. A cselédjeit is mind schlachcziczokból válogatta.A schlachczicz még a bérköntösben is nemes ember.

Még sem tudott megszabadulni a félelemtől.

Elment a püspökhöz tanácsot kérni.

A püspök azt mondta neki, hogy nevelje a fiát papnak, akkorlehetetlen neki paraszttá lenni.

Ez a megoldás nem tetszett a sztarosztának. Ámbár ez-7-lett volna a legbiztosabb letromfolása az átoknak. Mivelhogy ha azegyetlen fiuból püspök lesz, akkor annak nem lehetnek fiai és így asztaroszta unokáiból nem lehetnek parasztok.

De ő azt akarta, hogy a Moszkowszky-családfa ágai tovább nőjenekaz égbe.

Akkor egy másik tekintélyhez fordult: a krakkóifőkincstárnokhoz. Mihez fogjon, hogy az ő fián és unokáin be neteljen az átok, hogy utolsó parasztok legyenek az országban?

A kincstárnok azt a tanácsot adta neki, hogy tegyen le a londonibanknál egy millió tallért a fia nevére: onnan azt semmihatalmasság el nem veszi. Ezzel biztosítja a fiát is, az unokáit isminden olyan esély ellen, mely valakit abba a kényszerbe hozhat,hogy parasztmunkával keresse a kenyerét.

A sztarosztnak ez sem volt jó. Az egy milliót ugyan elő tudtavolna teremteni, hanem a londoni bankhoz nem volt bizodalma. Csaknem rég történt, hogy egy összeesküvö banda ki akarta rabolni alondoni bankot. Egy hajszálon mult, hogy a merénylet nem sikerült.S még az is élénk emlékezetben volt, midőn a trónkövetelő Stuartbetörése alkalmával egyszerre úgy megrohanta a publikum a londonibankot, hogy az a visszafizetéseket csupa shillingekben éssixpencekben látta jónak teljesíteni. – Ha valaki mamegborotválkozik s odamegy a londoni bankhoz egy milliót felvenniés azt neki csupa garasokban és petákokban számlálják le a markába,mire visszakerül, az övébe dughatja a szakállát.

Volt egy lelkész a sztaroszta uradalmában; ott lakott épen aszékvárosában: tiszteletes Klausner Gottlieb uram. Ő volt alutheránus hitközség lelkipásztora. A hivei többnyire kézművesek,iparosok voltak, a kik Brandenburgból származtak ide.

A lutheránus papról csak annyit tudott a sztaroszta, hogy azsoha sem alkalmatlankodott nála semmiféle kérelemmel. -8- A hiveivelegyütt ő is igen csendes ember. Ezek nem mutogatják a külsőviseletükön, hogy ők miféle valláshoz tartoznak; nem imádkoznak azutczán; még csak nem is harangoznak: tornyuk sincsen.

Egy nap mégis fölkereste a lelkész a sztarosztát fejedelmi fényüpalotájában.

A sztaroszta szivesen fogadta a tisztes urat.

Klausner Gottlieb mindenekelőtt bocsánatot kért azalkalmatlankodásért, azután pedig engedelmet az előadandó nagykérelemhez, a melylyel serenissime szine elé járulnibátorkodik.

Akkora feneket keritett a dolognak, hogy a sztaroszta azt hitte,legalább is egy tornyot kér a temploma számára, teleharangokkal.

Pedig az utóljára is nem kért tőle egyebet, mint engedelmet afia számára, hogy a külföldre kimehessen tanulmányait folytatni. Azengedelemokmányt is készen hozta, szépen lekalligrafiázva, csak anevét kellett a főúrnak alákanyarítani s a pecsétjét ráütni.

Ezt ugyan hamar megtehette.

Azonban teljesen kivánt értesülni.

– Mi a keresztneve a fiadnak, atyus?

– Henrik.

– Mennyi idős?

– Tizenhat.

– Épen annyi, mint az én fiam. Hát te, szent atya, hány évesvagy?

– Isten kegyelméből negyvenhét.

– Épen annyi, mint én. Még tán egy napon is születtünk.

– Az én világrajövetelem Aranyszáju szent János napjáraesik.

– Az enyém is. Ez nagyon derék. Hát mért akarod a fiadatkiküldeni külföldre? De még olyan messze? A párisi Sorbonneba.

– Azért, hogy a tudományokban tökéletesítse magát. -9-

– S miért kell neki a tudományokban tökéletesíteni magát?

– Azért, hogy ne legyen paraszt.

Ez a szó a szivét ütötte meg a sztarosztának.

– Hát ha tudós lesz, akkor nem lehet paraszt?

– Nem. A tudós mindenkor és mindenütt nemes.

– Hallottad talán, szent atyám, minő átokkal fenyegetett megengem egy rabbinus?

– Mindenki tudja azt.

– S lehetőnek tartod, hogy az beteljesüljön?

– Ezen a világon minden lehető.

– De a te okoskodásod szerint: a ki tudós, az nem lesz parasztsoha.

– Fentartom az állításomat. A nagy uradalmakat visszakobozhatjaaz, a ki adományozta; a fényes czímereket összetörheti az a kéz, amely fölékesíté; de a tudományt, a mi a fejünkben és a szivünkbenél, nincs az a császár és király, a ki elvehesse tőlünk s ha afiainknak tudományt hagyunk örökségül: azokból nem csinál parasztota világ semmi hatalmassága. Bocsáss meg, hogy ilyen vakmerőbeszédre emeltem szavamat.

– Engemet emeltél föl vele, testvérem az Urban! Most gyult máraz agyamban igaz világosság. Én is tudóssá fogom nevelni a fiamat.Esze van hozzá, akarata is. Eddig én tartottam vissza akönyvbujástól. Hadd menjen ki

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 37
Comments (0)
Free online library ideabooks.net