» » Magyar titkok_ Regény (1. kötet)

Magyar titkok_ Regény (1. kötet)

Magyar titkok_ Regény (1. kötet)
Category:
Author: Nagy Ignácz
Title: Magyar titkok_ Regény (1. kötet)
Release Date: 2018-05-10
Type book: Text
Copyright Status: Public domain in the USA.
Date added: 27 March 2019
Count views: 96
Read book
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 29

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 333. oldalontalálható.

Az eredeti képek elérhetők innen: https://archive.org/details/magyarregnyir05miksuoft.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.



I.


II.

MAGYARREGÉNYIRÓK

KÉPESKIADÁSA

 

Szerkeszti ésbevezetésekkel ellátja

MIKSZÁTH KÁLMÁN

 

 

5. KÖTET

 

MAGYARTITKOK

Irta

NAGYIGNÁCZ

I.

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1908


Nagy Ignácz

III.

MAGYAR TITKOK

REGÉNY

 

IRTA

NAGY IGNÁCZ

 

ELSŐ KÖTET

 

AZ EREDETI KIADÁSKÉPEIVEL

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1908

Minden jogfentartva.

Franklin-Társulatnyomdája.


V.

NAGY IGNÁCZ.

1810–1854.

Magyar nemes volt ugyan, de német műveltségű, a mi nem csoda,mert gyermekkora a tizenkilenczedik század második tizedére esik,mikor a magyar nyelv idehaza is hamupipőke volt. Még a nemes urakis csak a nemzetiségi vidékeken társalogtak magyarul a családban,hogy a cselédek ne értsék. Magyar falvakban ugyanebből az okbólidegen nyelven beszéltek.

Nagy Ignácz is tudott magyarul, hiszen Keszthelyen született(1810-ben), hol atyja a Georgikont alapító különcz főurnak,Festetich György grófnak volt a tiszttartója; az iskoláittöbbé-kevésbé szintén magyar városokban: Gyöngyösön, Baján, Pécsettvégezte. Majd Pestre ment a bölcsészetet hallgatni, miközbenKlopstock, Schiller művein megmámorosodva, nagy titokban maga isnémet írónak készült. Tele volt már az asztal fiókja németversekkel, novellákkal és színdarabokkal, mikor a KisfaludyAurórája kezébe került. Csodálkozott. Hát ez mi? Hát magyarirodalom is van? S ezentúl mohó szomjjal kutatott fel mindent, amit a magyar irodalom termelt. Bizony nem állt az Goethei ésSchilleri magaslatokon, de érezte a roppant különbséget, hogy mígaz egyik egy hatalmas művelt nemzetnek pusztán szellemi bokrétája,mely az egész világnak illatozik, addig a másik egyszerűfaggyúgyertyácska, mely egy szegényes nemzet oltárán szűziesen,tiszta lánggal kezd gyulladozni. VI.

Az ifjú Nagy Ignácz szíve megdobbant – megtalálta ideálját.Átpártolt az árvához; elégette összes német kéziratait s ettől(1833-tól) kezdve egész odaadással a magyar szépirodalom műveléséreadta magát.

Kizökkenés nélkül irogatott egész haláláig. Nem jöttek közbetarka-barka intermezzók, mint más íróknál. Társaságok, kalandok,asszonyok el nem vonták a munkától; rút volt mint egy faun –minélfogva hamar megnősült (már 21 éves korában), zajtalan polgáriéletet élve, anyagi gondok se zavarták. Egy kis hivatala volt akirályi kamaránál, azonfelül a munkái is jól jövedelmeztek.«Szaladt utána a pénz», mint kortársai mondták, kik «Krözusnak»nevezték egymás közt s tőle kértek kölcsönt, ha megszorultak.

Az úgynevezett «okos írók» közé tartozott, a kik nem indultakeszmények után, nem kergetik tüskön-bokron a halhatatlanságot,megelégszenek, ha a míg élnek, jól élnek s minden igyekezetük odairányul, eltalálni a közönség ízlését. Nagy Ignácz addig-addigpróbálgatta, míg végre sikerült neki.

Első kísérletei, melyeket a Mátrai Gábor «Regélő»-jében közölt,nem keltettek élénkebb figyelmet, színpadi munkái a Murairabló és Soroksári János sem. Neve 1834-ben a«Jelenkorban» kezdett némi irodalmi patinát kapni; a Budapestiélet czímű rovatban közölt satirikus apróságai felkapottolvasmányok lettek.

S most, hogy megfogta a madarat, a közönség rokonszenvét, el nemeresztette többé. Kettőzött buzgalommal fogott neki a munkának stekintve, hogy csak negyvennégy évet élt, roppant sokat, aránylagtalán Jókainál is többet írt.

Almanach vagy zsebkönyv ezentúl alig jelenik meg NagyIgnácz-féle novella nélkül. Mulatságból eredeti színdarabokat ír,unalomból idegen színműveket fordít a Nemzeti Szinháznak, munkánakcsak a politikai VII. lapoknál eltöltött időt számítja – nemis sejti talán, hogy itt hagyja a legmaradandóbb nyomokat. Ugyaniső kezdte először a beérkező híreket külön kikerekített, kicsiszoltalakban mint önálló valamit kezelni s így lett megalapítója a maiújdonságnak s ősatyja az újdondászoknak.

1840-ben «Életuntak» czímű vígjátékával megnyeri az Akadémiamásod-jutalmát, utána két évvel pedig az első jutalmat üti megTisztújítás vígjátéka, mely előadva is zajos tetszést vívottki s egész Szigligeti Edéig a legjobb magyar vígjáték nimbuszávaljelenik meg a magyar színpadokon. E vígjátékával elsőnek nyult NagyIgnácz az aktuális életanyagba, gúnyolván benne a korteskedést,melytől völgy és halom visszhangzott a fokosok akkorifénykorában.

Ebben a művében éri el a tetőpontot az ő örökké derült múzsája.1844-ben Sue Jenő Párisi titkain neki buzdulva, megírja a «Pestititkokat» s azt saját maga adja ki füzetekben képekkelillusztrálva. Sok jóízű részlet van benne, valamint megfigyelés. Arégi Pest elevenedik fel némely leírásában, a nagy rész azonbanrémmesei lelemény, mely sehogy sem illik az akkor még kicsiny, úgyszólván áttekinthető főváros viszonyaira. Mindamellett «könnyenolvastatta magát», a hogy egy bírálója kifejezte s a közönség, melynagy tömegekben sorakozott a tizenkét füzetes vállalat mellé,valóságosan falta a felváltva vidám majd hátborzongatóepizódokat.

Ez volt utolsó jó munkája s egész kis vagyont hozott a konyhára.Innen már hanyatlást mutat Nagy Ignácz vénája. Az iróasztal gyakranáll boszut gazdáján s még pedig annál inkább, minél többet ül azmellette. A forradalom idején már betegeskedni kezdett, szervezetemeggyöngült a sok ülésben, virrasztásban. A mozgalmakban részt semvesz, szobájában betegen éli át a nevezetes VIII.napokat. A harcz lezajlása után azonban mégis megfosztjákhivatalától, mire 1849 végén föléleszti a Hölgyfutárt,melyet haláláig szerkesztett.

Nem tartozott a nagy, csak a szerencsés írók közé (s nem tudni,mi ér többet). Majdnem húsz éven át volt népszerű a közönség előtts közszeretetben állt társainál is, mert jó ember volt, irigységnélkül való istápolója a fiatalabb nemzedéknek. Jókai feltünésekor,midőn az nem tudott kiadót találni a «Hétköznapokra», maga keresteföl Hartlebent s mindenféle furfanggal rábeszélte, hogy segítserévbe könyve kiadásával a még ismeretlen fiatal írót, kiről pedigtudta (mert elég magához való esze volt), hogy rövid idő mulva elfogja homályosítani.

Vidám, elégedett természetű ember volt, a mellett jó pajtás,mikor a Csigában az írók vacsoráló helyén megjelent, «dugóknakszörnyű pattogása vala» – jegyzi meg egy kortársa.

Még négy évig élt a forradalom után, de alig írt valamit. Nemvolt se egészsége többé, se témái, se olvasói.

Más, szomorú világ szakadt ide a régi helyett. Legokosabb voltitt hagyni.

Mikszáth Kálmán.


-1-

BEVEZETÉS.

Tekintetes Hites Ügyvéd s TáblabiróUr!
Különösen tisztelt Uram!

Mindeneknek előtte bocsánatot kell föntisztelt uraságodtólinstálnom, hogy ismeretlen létemre jelen soraimmal alkalmatlankodnibátorkodom, s hogy a fönnebbi czímekkel talán nem elegendőképentiszteltem meg bokros érdemeit. S minekutána ezt elmondám, bizonynem tudom, hogy mikép kezdjek a dologhoz, ámbár tősgyökeres magyarember vagyok s így tudnom kellene mindent kezdeni, bevégezniellenben semmit, mint a mai világ nagyhirű politikusai. Azonbanisten neki! akár jól kezdem, akár fonákul, végre csakugyan mégishozzá kell fognom.

Kissé könnyítni fogja munkámat azon körülmény, hogy ön, vagykegyed – a mint inkább szereti magát uraságod neveztetni – engemannyira-mennyire már ismer. Ezen állításom épen nem jőösszeütközésbe fönnebbi mentegetőzésemmel, mert én önt személyesencsakugyan nem ismerem s így mindenesetre volt némi okombocsánatkérésre, -2- midőn hosszabb tusakodás után e levélnekirására határozám magamat.

Én, hogy röviden s mégis érthetően fejezzem ki magamat, azon«Szürke zsák» vagyok, kinek egy délutáni kalandvadászatát ön annyifigyelemre méltatá, hogy «Torzképek» czímű gyüjteményébenszóról-szóra leirá. Ily dicsőséget még csak álmodni semmerészeltem! Azóta figyelmesen olvasám ön minden munkáját, mertreménylém, hogy talán még többet is fogok magamról olvashatni s emagasztos remény annyira fölcsiklandozá bennem a nagyravágyásördögét, hogy folyvást czifránál czifrább kalandokba merültem,melyek rámnézve olykor-olykor szomorú kimenetüekké is válhattakvolna, ha óriási testi erőm, pénzem és furfangos elmém ki nemhuznak a hinárból. Szép reményimben azonban, fájdalom!csalatkoztam, mert ön engem többé egyetlen szóval sem említemeg.

Sokáig fürkészém elmémben ezen rámnézve oly igen sajnoselmellőztetés okát s végre abban nyugodtam meg, hogy ön alkalmasintelveszté nyomomat s nem fürkészheté ki többé tetteimet, a mi annálvalószinűbb vala, mivel kalandvadászatom után rövid idő mulvaannyira meghidegült az idő, hogy kénytelen valék egyszerű szürkezsákomtól megválni és rókamájjal bélelt aranyporszínű, feketebársongallérú ministerbe búni, mely ön előtt szokatlan öltöny miatttermészetesen el kelle ön becses figyelmét veszítenem. Alig várámtehát a tavaszt, hogy ismét szürke zsákká változhassam, s elhihetiön, hogy soha nem vágyott még -3- politikus annyira miniszterrélenni, mint én miniszteri bőrömből kibúni. De az idő ellenemesküdött, s béketürésemet oly kemény próbára tette, hogy akárfővárosi szinházigazgatónak is beállhatna, mert hideg esők és jegesszelek oly sűrűn váltogaták egymást, mint a nemzeti színpadon«Beatrice», «Bájital» s más ily «új» operák, miket már avargainasok is igen meghatóan fütyölgetnek az utczán. Türelmemgyöngülő fonalát tehát toldozgatni kényszerülék, hogy végkép el neszakadjon, s míg ezen nem annyira mulatságos, mint inkábbtősgyökeres magyar foglalatosságban úgy gyönyörködtem, mintha házamfödele égett, engem pedig akasztani vittek volna, az alatt ismét új«Torzképek» jelentek meg öntől, azon fogadás mellett, hogy soha nemfog többé afféléket írni. Uram, ez valóságos mennykőcsapás voltrámnézve. Tehát nem fogom többé tetteim leirását olvashatni! Ezenrémes gondolat éjjel-nappal szünet nélkül ostromlá agyamat.

Uram, ön e fogadása által iszonyú csapást irányzott szegényfejemre, mert tudja meg ön, hogy valamint a kicsirázott kukoriczafölfelé hajtja csemetéjét, úgy a fölizgatott hiúságot és dicsvágyatsem fojthatni le többé a kebel igénytelen mélyébe honnan azfölfakadt, hanem szabad utat kénytelen annak adni a gyarló ember,egészen föl a felhőkig, habár útközben sárkányokkal ésmennykövekkel kellene is találkoznia.

Sokáig tusakodám magammal, hogy mihez kelljen most már fognom svégre azon bölcs határozatra juték, hogy ugyan mért ne irhatnám leén -4- magam kalandimat, ha más nem tartja azokate kitüntetésre méltóknak? Ezt szerénytelenségnek tartám ugyaneleinte, de csakhamar ellenkezőről győződém meg, miutánmeggondolám, hogy legnagyobb, sőt mondhatnók: mesés nagyságúpolitikusaink is többnyire csak magokról irogatnak, még pedig nemis tényeket, hanem puszta okoskodásokat, miből végre magok semtudnak kigázolni s a legfigyelmesb olvasó sem bir kiokosodni.

Eh, gondolám tehát, én bizony magam irom le kalandimat s egondolat annyira megnyugtatá kedélyemet, hogy a legközelebb éjjeloly mélyen elaludtam, mintha a keresztes háborúk idejében éltem,vagy valamely tudós értekezés fölolvasására figyeltem volna azonárnyék elméleti szabályairól, mely falba vert vasszeg által nappalés holdvilágnál okoztatik. Hogy álmaim új tervem létesítése körülforgának, az oly természetes, hogy alkalmasint említnem is aligszükséges, mert a hiúság ördöge mindig munkás s ha csak egyetlenhajszálánál ragadhatja is meg áldozatát, bizonyosak lehetünk benne,hogy soha nem fogja azt többé elbocsátani.

Álmomban megjelent tehát előttem e gonosz szellem s oly gúnyosantekinte rám, hogy színpadon is bizonyosan nagy hatást okozottvolna. Azután szarvait és frakkja végét, vagy legyezőjét, már nemis tudom mi volt tulajdonkép, részint negédesen rázá, részint pedigkedélyesen s mintegy bátorítólag csóválván, így szóla:

– Ki vagy? -5-

Homlokomat verejték árasztá el s csak remegve birám e szókatkimondani:

– A szürke zsák.

– Tudtam.

Hm! gondolám magamban, ha tudtad, tehát mért kérdeztél? Ez épenolyan, mint midőn a talpaló csizmadiától azt kérdezi az ember, hogymit dolgozik. Okoskodásomat nem folytathatám, mert a gonosz szellemcsakhamar így szóla ismét:

– Fejedet nagy tervek furják, szegény halandó.

– Csak a dicsvágy.

– Fiú, te tetszel nekem.

– Örvendek.

– Jó tanácsot adok.

– Ön, és jó tanács?

– Eh, az ördög sem oly fekete, mint minőnek föstik; aztán, kurtahalandó elméd nem is láthatja át, hogy tulajdonkép mily mélyebbczélok elérését várom jó tanácsomtól. Halld tehát. Téged kevésember ismer, következéskép kalandid sem igen fognak nagy érdeketgerjeszthetni. Ámde tudod-e, hogy a titok minden emberre nézve nagyvonzóerővel bír? Látod, neked magyar titkokat kellene irnod, mikközt aztán saját kalandid is foglalhatnának helyet, mint jó kávéközt egy kis adag czikória.

– Oh, uram, e gondolat létesítése lehetetlen; hiszen a magyarnyilvános életet sem igen ismerjük még, ugyan mikép férkőzhetnémtehát annak titkos oldalaihoz?

– Tekints föl; mit látsz? -6-

– Semmit.

– Hogyan?

– Rövidlátású vagyok.

– Ah, ezt előre tudnom kellett volna, hiszen magyar ember vagy.Ülj legyezőmre, végy papirt kezedbe, itt a toll, melynek azontulajdonsága van, hogy soha nem fogy ki belőle a tenta, mint amagyar politikusokéból a franczia és angol idézés. Most írjszaporán, én pedig megragadom üstöködet, hogy valamikép le neessél.

A gonosz szellem tanácsát mindenben követém s alig emelkedékvelem kissé magosabbra, azonnal tükröt pillanték meg, melyen aszellem oda sugárzó lámpájának fényénél, világosan látám e két szótragyogni: «Magyar titkok». A mint ezt megpillantám, bűvös tollamrögtön mozogni kezde kezemben s villámgyorsasággal jegyzépapircsomómra a legcsodásb eseményeket. Ez alatt alattunk iszonyúzaj támadt s leírhatlan borzadás fojtá el lélekzetemet, midőnlepillanték. Iszonyú néptömeget láték alattunk hemzsegni. Kajánság,rágalom, kevélység, boszú, tolvajság, önzés, gyilkosság,kétszinűség, pártosság, szóval mindennemű gazság és gyöngeség dúsanvolt egy csoportban személyesítve, még pedig a butaság vezérletealatt, melynek érdemes személyesítője vízfecskendővel akará alámpát eloltani, hogy a «Magyar titkok» ezentúl is a büntetlenülmaradás jótékony fátyola alá rejtőzhessenek, míg a többieklerántani iparkodtak csekély személyemet hosszú körmeikkel.Azonban, a fölvilágosulás örök tüzű lámpáját a butaság -7- minden fejvíztengere sem olthatja el s ki az után törekszik, azt soha nem fogjákelérni az ily gyáva csorda galád körmei!

Uram, ez csak álom volt ugyan, de fölébredésemkor oly elevenenemlékezém mindenre, hogy tüstént följegyzém magamnak mindazt, mitálmomban a bűvös tollal írtam. Pirulva vallom azonban meg, hogysaját családi nevem alatt nem merészlém e titkokat a nyilvánosságrajuttatni, mivel féltem a fönnebb leírt csordától, s azonborzadalmaktól is, miket egykor Zajtay álmodott. Elhatározám tehát,hogy ezen irodalmi kisérletemet ön által juttassam napvilágra shogy minden veszély ellen annál inkább biztosítva legyek, tehátvalódi nevemet még önnek sem fedezem föl.

Ha ön az ide csatolt kéziratcsomót, e föltét alatt, időről-időrefüzetenként közleni szándékozik a nagyérdemű közönséggel, úgyméltóztassék azt mielőbb megkezdeni; ellenkező esetben pedig tessékvele befűteni.

Egyébiránt legyen ön tökéletesen meggyőződve, hogy történjékbármi, én mindenkor változatlanul s legillőbb tisztelettel maradoka régi jókedvű

Szürke zsák.

Válasz.

Tisztelt Uram!

Midőn önnek e helyen nyilvánosan

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 29
Comments (0)
Free online library ideabooks.net