» » Magyar titkok_ Regény (3. kötet)

Magyar titkok_ Regény (3. kötet)

Magyar titkok_ Regény (3. kötet)
Category:
Author: Nagy Ignácz
Title: Magyar titkok_ Regény (3. kötet)
Release Date: 2018-05-10
Type book: Text
Copyright Status: Public domain in the USA.
Date added: 27 March 2019
Count views: 102
Read book
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 32

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 369. oldalontalálható.

Az eredeti képek elérhetők innen: https://archive.org/details/magyarregnyir07miksuoft.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.



I.


II.

MAGYARREGÉNYIRÓK

KÉPESKIADÁSA

 

Szerkeszti ésbevezetésekkel ellátja

MIKSZÁTH KÁLMÁN

 

 

7. KÖTET

 

MAGYARTITKOK

Irta

NAGYIGNÁCZ

III.

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1908


III.

MAGYAR TITKOK

REGÉNY

 

IRTA

NAGY IGNÁCZ

 

HARMADIKKÖTET

 

AZ EREDETI KIADÁSKÉPEIVEL

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1908

Minden jogfentartva.

Franklin-Társulatnyomdája.


-1-

I.
Élő halott.

Szemeimet figyelve függesztém az előttem ülő ájult hölgyarczának szabályos szép vonásaira, s kevés percz alatt tökéletesenmeggyőződém, hogy sejtésem csakugyan való. A halál halovány színe smereven mozdulatlanság kétségkívül ugyanaz vala, melyet akoporsóban fekvő Beattini grófnőn észrevevék; ez már nem lehetetöbbé csalódás, és erősen hihetém, hogy a fiatal férfi és hölgy,kiket Dalmer társaságában láték, Eszter vala, kivel, ég tudja miczélból, kettős szerepet játszatott, színlelt halála után, a gazkalandor.

Kevés pillanat mulva ismét magához tért a szép asszony, de ajelentkezni kezdő élet azonnal ismét letünt szemeiből, mihelytkémlő tekintetemmel találkoztak, s csak gyorsan emelkedő kebletanúsítá, hogy lelke még nem hagyá el szép hajlékát. Szivembőlsajnálni kezdém a szerencsétlent, mert erősen hivém, hogy ennyirenem rendülhet meg kebel, melyben egyedül csak elvetemültséguralkodik. Gyönge asszony ez bizonyosan, gondolám, kit hevesvéralkat és forró szív tévútra vezérlett, s ki nem bir annyierővel, hogy jobb útra térhetne, -2- vagy az igazság feddőtekintetét rendületlenül kiállhatná. Ilyenekkel gyakran találkozunkaz életben, s mindnyájan, kik nem irtózunk saját keblünkbe isnyúlni, bizonyosan csak szánakozást fogunk irántok érezni; mert azily szerencsétlenségek áldozatai az életöröm legpezsgőbb perczeibensem valódilag boldogok, miután keblök fenekén mindig megmarad alelki vád mardosó hatása, mely lételöket megmérgezi.

A szép szemek ismét megnyíltak, s oly kérő kifejezésselfordultak felém, hogy veszélyesen gyöngülni érzém szilárdszándékomat, s csak súlyos küzdés után határzám magamat maradásra,s föltett szándékom kiméletlen előmozdítására.

Mindenek előtt az özvegyhez fordulék, ki kiváncsian segyszermind megdöbbenve tekinte e sajátszerű jelenetre, és távozástinték neki; ő azonban késkedett, s aggálylyal tekinte a halaványnőre, de ez igent bólinta fejével, és mély sóhaj emelkedék a széphölgy kebléből, arczát gyönge pir futá el, de csak azért, hogyrögtön ismét annál föltünőbb halálszínnek adjon helyet, és alighallhatóan szóla:

– Uram, ön engem ismer?

– Igen, – felelém határozottan, s megindulásomat leküzdeniiparkodva.

A hölgy remegett, szemeit földre szegezé, és fájdalmasanfolytatá:

– Ön romlásomra esküdött!

– Ki mondá ezt önnek?

– Férjem.

– Schufterle Móricz? -3-

E szavaim varázserővel hatottak a hölgyre, minden vonásalegnagyobb rémülés jelét fejezé ki, tagjai remegtek, föl akartállani, de ismét székre hanyatlott, s elhaló hangon mondá:

– Mért nem hallhatok meg e pillanatban! Uram, legyen irgalmas ésöljön meg!

Ezen indulatosság nyugtalanítni kezde, s féltem, hogy előttemadja ki lelkét a boldogtalan hölgy, őszinte vígasztalás legbensőbbhangján szólék tehát hozzá:

– Asszonyom, az istenre kérem, bátorodjék, ne engedje magátmartalékul ily korlátlan kétségbeesésnek.

Eszter szemeibe könyek kezdének tolulni, lélekzete hosszabbult,s én bátorítólag folytatám:

– Úgy látszik, hogy nagy tévedés, vagy félreértés vanközöttünk.

– Tévedés, félreértés? – rebegé a hölgy. – Mikép érti önezt?

– Kinek tart ön engem?

– Oly férfinak, kit én nem ismerek, kit soha gondolatban semsérték meg, s ki mégis boldogságom és életem ellen törekszik.

– Ki mondá ezt önnek?

– Férjem.

– Ismét e válasz! Kicsoda ön férje?

– Beattini.

– És első férje?

– Ne emlékeztessen ön azon szörnyre, kit hitével együttelhagytam! De mire valók is e kérdések, hiszen ön megbizottja azonborzasztó -4- embernek, kinek nevét ajkaim nem birjákkimondani. Mit az ő gyilkos karja nem teljesíthetett, annakvéghezvitelére önt bízta meg. Végezzen tehát, uram, öljön meg; csakgyermekemet kímélje, és én kiáltás, sóhaj nélkül fogokmeghalni.

– Ezt mind Beattini mondá önnek?

– Igen.

– Szemtelen hazugság!

– És ön tagadni merészli?

– Tüstént föl fogom önt világosítani. Ön szavaiból azt kellkövetkeztetnem, hogy Móricz meg akará önt gyilkolni.

– Ezt ön épen olyan jól tudja, valamint én, mert hiszen másnaphozzám küldé önt a gyilkos, hogy munkája sikerérőlmeggyőződjék.

– Ezt is a nemes gróf mondá?

– Igen.

– Önök tehát megismerék Móriczot, a sötétség daczára?

– Mintha ön mind ezt nem tudná! Az első lövés magára vonáfigyelmünket, s a másodiknak föllobbanása világosan láttatá velünkazon arczot, melynek ördögi kifejezése gyilkolóbb volt, mintgolyója.

– Mind ezt sejtém, sőt némileg hivém is; tökéletesen azonbancsak most vagyok meggyőződve. Ön tehát azért tetteté magáthalottnak, hogy Móricz üldözését kikerülje?

– Kell-e erre még igent mondanom?

– És Beattini ugyanez okból más nevet vett föl?

– Uram – -5-

– Ő most Dalmer báró, valamint az előtt Zlatár Péter volt: de kitudná, hányadik neve ez már!

A hölgy zavarodása perczről-perczre növekedék, a veszélynagyobbulásával azonban bátorsága is lassanként visszatért, sutolsó megjegyzésem után, midőn azt hivém, hogy megsemmisülve foglábaimhoz borulni, rögtön fölegyenesedék, szép szemeit sajátszerűelszántság kifejezésével függeszté rám, s határozott hangonszóla:

– Uram, mi adhat önnek jogot e különös jelenet eljátszására?Férjem mondá, s szavainak igazságát e jelenet is tanúsítja, hogy öngyilkosomnak czimborája, e szerint hármunk közt alkalmasint ön alegnagyobb bűnös, mert önt csak gyalázatos haszonlesés, vagy égtudja mily zavaros forrásból eredő boszúvágy vezérli, míg mi csakszívünk szenvedélyétől elragadtatva vétkeztünk. Úgy van, uram, énfélelem nélkül nézhetek ön szemeibe, mert megvetem önt. Szóljon,mit fizet önnek gyilkosom, én megkettőztetem az összeget, és azutántávozzék –

– Asszonyom! – kiálték, csodálkozva e váratlan változás fölött,mely annyira meglepett, hogy nem tudám azt magamnak rögtön azasszonyi jellem rejtélyes redőiből megmagyarázni, ámbár etekintetben, legalább hiedelmem szerint, nem csekélytárgyismerettel birtam, s tudnom kellett volna, hogy az ilyváratlan átmenetek a gyöngébb nemnél sokkal gyakrabban szoktakmegtörténni, mert az elkerülhetlennek hitt nagy veszély föltétlenmegvetése inkább gyöngeségből szokott származni, mint -6- valódibátorságból, mely utóbbi rendesen hidegen számol, s a meneküléslehetősége iránt soha nem esik kétségbe; a gyöngeség ellenbenhősködés alá törekszik rejtezni, és behunyt szemmel rohan a vészesörvénynek, menekülésre nem is gondolva.

Eszter az ajtó felé fordult, s nagy megerőltetésembe került,hogy karomat elébe nyujthatám, és tekintetemnek parancsolókifejezést kölcsönzék.

E mozdulatom azonnal eloltá a bátorság fölvillant szikráját agyönge nőben. Kezével a székhez kapaszkodott, s könyűivisszatarthatlanul özönlöttek le arczán, és remegő hangonszóla:

– Ön kérlelhetlen! Ám legyen tehát, teljesítse ön bakóikötelességét, s vessen véget életemnek, melynek terhe alatt márúgyis majd összeroskadtam, mióta ön koporsóm előtt megjelent.

Ezután mindkét kezét szemeire szorítá, s nehéz lélegzéssel ahalálos döfésre látszott várakozni. Szelidebben szólék tehát:

– Asszonyom, ön nagy tévedésben van, én nem vagyok a gazMóricznak eszköze, vagy czimborája, sőt inkább engesztelhetlenüldözője, s reménylem, hogy rövid idő mulva sikerülend őt a boszulóigazság büntető kezeibe szolgáltatnom.

– Hogyan? – szóla legőszintébb csodálkozás hangján Eszter, sarczán remény vidító sugára villant át. – Jól hallok-e?

– Igen. Ő az én életemet is kétszer veszélyezteté már, és mindenpillanatban ujabb merénytől kell rettegnem, meddig szabadonjár.

– Hihetem-e ön szavait? -7-

– Mi okom lehetne színlésre?

– De miért üldöz ön tehát engem, és – bizonyosan férjemnek isellensége ön, mert különben ő nem mondta volna, hogy öntől méginkább kell mindkettőnknek őrizkednünk, – mint gyilkosomtól?

– És nem vádolja önt lélekismerete semmi más bűn miatt, azonmegvallott egyen kívül, melyre, saját szavai szerint, szívénekszenvedélye vezérlé?

– Uram –

– Ön jogszerű sajátja volt talán azon roppant pénzösszeg, melyetelső férjétől eltulajdonított, midőn tőle csábítója karjai közészökött? Szerencsétlen asszony, hány becsületes ember véresverejtéke ég ön lelkén? Hány koldusbotra jutott árva fogja öntegykor átkozni, ha majd szegénység és elhagyatottság miatt rosszútra tévedend, és talán végre bitóra fog jutni! Nyuljon keblébe,szép asszony, emelje ingerteljes szemeit a tiszta égre, és szóljon:csak szívének nem korlátozott szenvedélye az, mely önt bűnösséteszi?

Eszter erőtlenül rogyott ismét székre, kendőjével elrejtékönyező szemeit, és zokogva szóla:

– Oh, uram, bárki legyen ön, s bármi czél vezeté önt sarkaimba,könyörüljön szerencsétlen szívemen, ne kínozza azt vérig tövisesszavaival, hanem vessen inkább egyetlen halálos szurással mindennekvéget, mert így százszorosan gyilkol ön meg! A mit ön most mondott,az, fájdalom! nagyon is igaz; de szándékom nem volt oly rossz, mintön képzeli. Kedvesem csak azért tanácslá -8- azonösszeorzott kincs elvitelét, hogy azt a megcsalatott hitelezőknekismét visszaadhassuk.

– És megtörtént ez? – kérdém növekedő részvéttel, s közelebbléptem.

A nő lesüté szemeit és akadozva viszonzá:

– Még nem. Eleinte bujdoklanunk kelle az országban, míg kedvesemhitére tértem és nejévé lettem; azután pedig tetemesen meg volt azösszeg csonkítva, midőn Pestre visszatértünk. Férjem, hogy mielőbbteljesíthesse fogadását, azonnal játékasztalhoz folyamodott; ámdeigen szerencsétlenül, mert sokat vesztett, mit folyvást ismét újjáték által helyre pótolni iparkodott. Egyedül ez tartóztatottbennünket Pesten, még gyilkos szándékú megtámadtatásunk után is.Uram, ha ön is a hitelezők egyike, szóljon, és még ma ki fogelégítetni, ámbár még korántsem vagyunk oly állapotban, hogyvalamennyit kifizethessük; de legyen irgalmas, és ne lépjen fölellenünk nyilvánosan!

– Én – viszonzám megindulva – nem vagyok hitelező, sőt inkább éntartozom sokkal Móricznak, és azon férfinak, kit ön másodikférjének méltóztatik nevezni.

– Nem értem önt.

– Meg fog ön érteni. Mindenek előtt méltóztassék meggyőződvelenni, hogy azok után, miket itt most hallottam, s mikhez én mégigen sok lényegest tudnék toldani, nemcsak ellenséges indulattalnem viseltetem ön iránt, hanem inkább legőszintébb barátja vagyok,ki oly buzgón óhajtom ön valódi javát, mint ön maga. -9-

– Uram –

– Kérem, engedje bevégeznem. Ma láttam Móriczot –

– Szent isten!

– Ő mindhármunk boszúszomjas ellensége, s azért tanácskoznunkkell, hogy mikép tehetnők őt árthatlanná.

– Oh, szóljon, szóljon!

– Meddig fognak önök még Pesten mulatni, asszonyom?

– Nem tudom.

– Őszintén szóla ön?

– Gyermekem életére, igen.

– És ma reggel nem akartak elutazni?

– Nem.

– Valóban?

– Csodálkozásomból láthatja ön, hogy valót szóltam.

– Annál jobb. Nekem még ma mulhatlanul szólnom kell önférjével.

– Ha ő megegyezik –

– Arra nincs szükség.

– De –

– Ön s gyermekének élete forog koczkán, – szólék komolyan s nagynyomatékkal, – most két élet és halál közt szabadon választhatön.

– Istenem, – kiáltá szörnyű küzdéssel a nő, – mit kíván ön?Mikép merhetem férjem parancsát megszegni, miután mondá, hogyéletünk forog veszélyben, ha ön, vagy más idegen szállásunkatmegtudja. -10-

– Oh, gyermekség, ő ezt bizonyosan csak azért mondá, mivelugyanazon balhiedelemben volt, mint ön; azt hitte tudniillik, hogyMóriczczal czimboráskodom.

– Tehát fölvilágosítom őt.

– Azt magamnak kell tennem. Bizzék bennem, asszonyom; vagy nemkényszeríthetném most önt, hogy engem tüstént a városházbakövessen? Bízzék bennem, s istenemre esküszöm, hogy egykor etalálkozásunkat áldani fogja.

– Ám legyen, – szóla hosszas tusakodás után Eszter, – hiszekönnek. Mi a – –i vendéglőben lakunk, első emeletben, – és – számokalatt.

– Mikor szólhatok ön férjével?

– Most nincs honn, de este hét órakor bizonyosan visszajő.

– Tehát hét óra előtt ott leszek. Gondolja meg még egyszer,asszonyom, hogy nemcsak ön, hanem gyermekének élete is kezeimbenvan. Ha megérkezésem előtt találna férje visszatérni,találkozásunkról szót sem szabad tudnia, különben –

– Igérem.

– Most üljön bérkocsijába, és távozzék; én pedig gondoskodnifogok, hogy gyermekén boszulhassam meg magamat, ha ön szavát nemteljesíti.

– Szentül igérem!

Eszter távozott, kocsiba ült, s eltünt, a nélkül, hogy azözvegygyel szót válthatott volna, kinek szorosan meghagyám, hogymásnap reggelig kívülem senkit ne bocsásson a gyermekhez, s azajtót még Eszter előtt is zárva tartsa. -11-

II.
Kaland a kalandban.

A kapu küszöbén megállapodám, és számot adék magamnak eljárásomiránt. Eleinte úgy látszott, mintha szemrehányásokat kellenemagamnak e miatt tennem, mivel e kedvező alkalmat ki hagyámsiklani, a nélkül, hogy abból annyi hasznot merítettem volna,mennyire szükségem vala, s mennyit talán elérhetek, ha Dalmerarczáról a fátyolt levonom, s egész galádságában állítom őt Eszterelébe. Alaposb megfontolás után azonban ellenkezőről győződém meg,s tettemet javalnom kelle, mert ki a női szívvilágban kissé jártas,az tudni fogja, mikép a szerető asszonyt féltékenységfölgerjesztése által boszura lehet ugyan ingerleni, de csak akkor,ha nincs oka az ingerlő ellen bizalmatlankodásra; én pedig ezenutóbbi esetben valék, mert ő engem Móricz czinkosának tartott, s egyanúját csak azzal csöndesíthetém le, hogy Dalmer ellenhatározottan nem keltem ki. Be kelle tehát azon egy nyereséggelérnem, hogy lakásukat kitudám, s egyszersmind meggyőződém, mikép azasszony nem oly nagy mértékben vétkes, minőnek őt eleinte tartám, shogy ennélfogva kiméletre nem épen méltatlan. Elhatározám, hogy akitűzött óránál hamarább látogatom őt meg, s mindenekelőtttökéletesen lefátyolozom a gaz Dalmert, mi által talán sikerülendfrigyesemül megnyernem a nőt, mi tervem végrehajtását mindenesetrekönnyítené; -12- ha pedig e reményem nem teljesülne is,azért nem sokat vesztenék, legalább nem annyit, mintha már mostvisszariasztottam volna őt vádjaim által, mert Dalmerrel legalábbmindenesetre találkozni fogok, s gaztetteinek véget vetek, mit jobbma teljesítenem, mint a holnapi párbaj idejére halasztanom. Ezenokoskodás által bánásmódom iránt magamat tökéletesen megnyugtatvaérzém, mert azon gondolatnak legkisebb helyet sem adék, hogy a nőtalán megcsalt, s nem mondá meg valódi szállását; a tettetés sokraképes ugyan, de emberismeretem itt tökéletesen megnyugtatott, mertazon indulatroham, melyen beszélgetésünk alatt Eszter átment, nemlehete színlés, következéskép annak eredményét sem lehete ocsmánytettetésnek tartanom.

Midőn a házból kiléptem, leeresztett bérkocsi hajtott arra,melyből nevemet hallám hangoztatni. A kocsi azonnal megállapodott,s üléséről segédszerkesztő barátom inte felém, és nagyszaporasággal szóla:

– Van önnek fél órányi ideje?

– Van.

– Igen örvendek, hogy véletlenül találkoztunk, már szállásán iskerestem önt.

– Baj történt?

– Még pedig nagy.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 32
Comments (0)
Free online library ideabooks.net