» » Hazai rejtelmek_ Regény (2. kötet)

Hazai rejtelmek_ Regény (2. kötet)

Hazai rejtelmek_ Regény (2. kötet)
Category:
Author: Kuthy Lajos
Title: Hazai rejtelmek_ Regény (2. kötet)
Release Date: 2018-05-25
Type book: Text
Copyright Status: Public domain in the USA.
Date added: 27 March 2019
Count views: 110
Read book
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 49

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 409. oldalontalálható.

Az eredeti képek elérhetők innen: https://archive.org/details/magyarregnyir09miksuoft.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.



I.


II.

MAGYARREGÉNYIRÓK

KÉPESKIADÁSA

 

Szerkeszti ésbevezetésekkel ellátja

MIKSZÁTH KÁLMÁN

 

 

9. KÖTET

 

HAZAIREJTELMEK

Irta

KUTHYLAJOS

II.

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1906


III.

HAZAI REJTELMEK

REGÉNY

 

IRTA

KUTHY LAJOS

 

MÁSODIKKÖTET

 

PATAKY LÁSZLÓRAJZAIVAL

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1906

Minden jogfentartva.

Franklin-Társulatnyomdája.


-5-

XXIII.
(Lőbl Simon.)

Nehány nap mulva zajlott, hemzsegett, javában állott adebreczeni szabadság, mely keresztneve a vásároknak, egyszurkos markú exegeta szerént szabad lopástól vette eredetét. Avidéki műipar, végetlen bőséggel állítá piaczra egyűgyű műveit.Czirokseprő, szekérkas, lapát, gereblye, favilla, vasatlantargonczák durva, nagyolt faragásban, nehéz faekék, idomtalantalyigák, ökörjárom, s mindennemű mezei kerékgyártóművek, egy újültetvény s fejletlen földművelés hevenyészett eszközeiként tűnnekfel. Mindenek felett hallatlan bőségben somfa ostornyél s pirosmakrapipa; jeléül, hogy az állatvédő eszme nem nekik való, s amagyar ember mindent fumigál. Széllel bélelt guba, töretlenjuhbundák, hitvány, rossz festékű gyapju-népruhák, s elláthatlanutczái a kérgesen cserzett, vásárilag tákolt, puha, ázékony talpúcsizmáknak: mind azt jelentik a nyugoti idegen előtt, miszerint enép izlése, szükségei s anyagi értéke az európai országokénálsokkal alantabb fokon áll; s nem foghatja meg, miként lehetett evilágos eszű, szabad alkotmányú fajt, e kövér s bővelkedő földönúgy kormányozni, hogy üzlete s iparfogyasztása maig esetlenebb ésgyérebb a tizenöt éves irtású amerikai rabgyarmaténál; kereskedésepedig, korunkhoz aránylag, alig több, mint Béla királycsere-vásárai? meglepőleg tapasztalandja egyszersmind, miszerint ez-6-alföldi tiszta magyarfaj, kézi iparában, üzleteszközeiben, itt,keletfelőli lakhelyén, elszigetelve a műveltebb példáktól, mindensegély és vezérbefolyások nélkül, sokkal csinosb, czélszerűbb,tökélyesb rendszerre tudott vergődni, mint hazánk idegen vérei,mint például a tótok, a művelt Szilézia s Morvaországszomszédságában; és ez, a sok között, egyik czáfok, a nemzetiipartörekvések újabb szakában keletkezett azon tan ellen, miszerinta birodalmi tehetlenséget védő secta, a magyart, göröngyhöz ragadt,s csoroszlyához varrott földmívelőnek erőködik prædestinálni.

A belpiacz hosszán, jókor reggel Vámos törekvék a tolongásbankeresztülhatolni, két ismeretlennel, kiknek egyike zömök, kerekszemű, széles kalapú, magyarkába öltözött középkorú férfi, kezébenkostök- s tajt pipával; másika fodrozott hajú, fehér keztyűs ifjú,Singer pesti zsidószabó formátlan divatruháiban, fehér fogantyús,könnyű nádbottal. A zömök úr fontoló, hivatalos arczczal haladtVámos mellett, s élénk mohó figyelemmel látszék nyelni suttogószavait, miket itt-ott, a tolongás közben füleihez érve, hozzáintézett. Az ifjú pallóról nyomadékra lépve, most elmaradva, majdutánok szökve kerülgeté a sárt, mérgesen tisztogatva könyökét, haitt-ott egy béleshordó kofa, vagy bőrszedő zsidó hozzá dörgölőzék.Végre befordultak a tepertősoron, hol mázsaszámra illatozik a bőröspecsenye, s gömböcz- és hurkaboglyák közt, harminczhat kovászosugorkát adnak egy garason. A mészárszékek hosszú sétasorán kiértekkis újutczájára, hol tanú és akadály nélkül folytathatá Vámosutasításait; a Singer-féle hüvelybe kebelezett sárűző pedig, miutánegy lomha szelindekben megbotlott s feszes nadrágát elrepeszté,sarkukba nyomult, mígnem mindhárman, a pocsolyás-utczatekerületében, a külvásár felé eltüntek.

Azalatt egy rezesképű, piros orrú, kajla bajuszú, szürkeposztónadrágos egyén szájongott a belpiaczi kofák közt, bizonytalanszinű nankin zekében, melynek -7- lenge szárnyait csak a rárakottsujtás óvta meg a folytonos lobogás ellen. Az egyén fején jó melegnemezsipka ült, elől-hátul rövid ernyővel, s alúla minden léptenemanczipálta magát vörös üstöke, mely nem másként villogott kopaszkoponyáján, mint hivatalkodó granáton a lángfürt. Úgy látszik, váróizgatottsággal lézeng fel s alá, s bizonyos záridőt akarelácsorogni, mert nyugtalanul tekintgete olykor a nagy templomfelé, hol fényes lapátok mutaták az óra közeit. Hátratett marokkalkerülgeté a halmokra kopasztott szárnyas állatokat, mik toilettenélkül, paradicsomi állapotban voltak egymásra nyujtva, lévén az őbőrük fehérebb, mint akármelyik bécsi leányé. Kétszer ment végig acsábító soron; végre engedt kisértetének a válogató szem, skihúzott, hat garasért, rokonai közül egy hízott kacsát, mely apesti piaczon lúdnak is beillenék. Aztán hűvös tormalevélbeöltöztetvén, nankin zekéjébe ereszté a nyársra kárhozottat, magapedig egy krajczáron gazdag reggelit vásárolt a közelebbizsendicze-kofától, ki, mint egy ázsiai sátor, bő területteltelepedék meg fazekai között. Ezalatt hatot kongatott a kis torony,s az egyén felkerekedvén testestül, lelkestül, tovább czipelteellátott gyomrát, egészen egy borbélyműhelybe, mely éppen álmábólébredt ásító szájként tátotta fel legyes ajtaját.

– Pálinkás jó reggelt, nótárus uram! hol jár itt? – üdvözlé egyfélszemű borbély, ki éppen fülmetélő vatermörderjét (gallér) kötözéegy darab tükörből, s hideg kolbászt falatozott akközben.

– Terminusom van itt, valakit várok a koma műhelyében, felele arécze-ruczás egyén; addig tisztítsa meg az állam, ha szeret.

– Oly simára mint a koppasztott malaczot. Éppen jó bicskám van,tegnap pirongatta meg a köszörűs; fügemaggá aprítja a csecsszopóhajszálát. Kapjon alá egy széket;… lőcsláb! köss nyakruhát nótárusuramnak;… mindjárt kész leszek;… lőcsláb, vakapád? -8- hozz egygarasárú szilvát, hadd vessek eczetágyat a kebelembe, télen-nyáronolyan étvágyam van, hogy a reszelőt is megenném. No csak neszuszogj, szedd hónod alá a lábodat, s míg az orromon végig nézek,itt teremj… Szekérről hozz, mert a kofa keveset ád… no lódulj; dene egyél belőle, mert szagát megérzem a szádon.

Lőcsláb, a negyedfél lábnyi foghúzógyakornok, elrugaszkodék.

– Te marhahús! – kiált utána a szakállirtó, – ha lehet, régikétgarasost fizess a tipónak. – Aztán öltözéshez látott, s miutánsaruit bodzabogyóval kifényezé, a szalmásüveg hátralékát pediggégéjébe önté: működni kezde a nótárus körül, orrát szájátbetapasztván ködmönszag fekete szappannal.

– Nagy a sár, koma; kezde társalogni nótárusunk akopasztó-széken, mennyire száját fungálni engedé a hivatalostapasz.

– Van egy kis locs-pocs, viszonzá a borbély.

– Kis locs-pocs? Istenért, hát mikor van sár? hiszen félölnyiretalál a kerék feneket.

– Tegnap csak egy vasas tótot láttam megszakadni a műhely előtt:mikor sár van, három lovat is megnyúznak naponként… Hogy mondja eza kis vas? – kérdé utánvetőleg önhitten, miközben egy aligtollkésnyi borotvát, szíjján megrecsegtetve, a jegyző szakállábavágott.

– Biz’ a szemem majd kiugrik tőle.

– Bizony pedig a bátyja Münchenben tisztogat; viszonzá amegsértett művész, s élesen a szemébe nézett a komájának, hajózanon vádolja-e kését ily rágalmazólag? Aztán boszújábansegítségül ragadta a patiens orrát, rángatván azt jobbra és balra,miközben hersegő műszerét ide s tova kanyargatá. Nem hiába mondjákkoma, hogy gólyától lopta az orrát; mondá torlásul akésbántalomért, olyan piros, mint egy rúd spanyolviasz: nempróbált-e még vele pecsételni? -9-

– Mi ujság, koma?

– Mi ujság, koma?

– A Kosta azt hiszi, pálinka miatt, a nőm meg, hogy bortólvan.

– Délig pálinkától, délután bortól, állítá a borbély.

– Mi ujság koma? kérdezé a jegyző, hogy orrát kiszabadítsa atárgyalás alól.

– A mult hét elején furcsa esetem volt, felelt a borbély. Egyvőlegény akarta menyasszonyát pióczáztatni; s haragvék, hogy nálamnem talált. No bizony, hiszen csak nem tarthatok még pióczát is!fogjon maga, a ki rakatni akar. Vágjon eret rajta, mondám, havőlegény… Uram fia, olyan lármát ütött pajkos szavamért, mint egymostoha princzipális, ki az asszony officzinájában parancsolniakar. Pedig mindössze is leeresztett haju mátkája volt, affélelocus communis, kinek, becsületén kívül, kezeszárából áll mindenhozománya. Kalapot se tennék, ha vele kéne mennem; tudja, csakolyan sipkás embernek való. Tálaltam is neki a paprikás léből, soly hosszút nevettem utánok, mint egy toldott tákó.

– Ki volt a vőlegény? esék szavába a piros orrú jegyző, kit azesemény szokatlanul látszék érdekelni.

– Egy szűrszabó legény, ki az árva hajadonnal még tavalyösszeszűrte a levet. Három hét előtt remekelt, s kihirdettetémagát, hogy minél előbb haza vihesse az üres konyhára.

– Nem tudja-e koma a vőlegény nevét? kérdezé a borotva alattviczkándó egyén, növő érdekkel.

– Fekete Ferke, néhány idő előtt henczidai csavargó.

– Hm hm! Rigó Ferke; dühöngé magában a meglepett jegyző, skezével a zsebbeli meztelen kacsába markolt, hogy erőt vegyen aborotva élét kiállni.

– Hát ismeri tán koma azt a gyepi tipót? kérdé a félszemű,miközben kliense orrlyukát a késnyéllel betapasztotta.

– S mi baja volt a hajadon szűznek? kérdé viszont a kérdezett, anélkül, hogy a gyilkosának feleletet adna. -10-

– Karakán baja volt, ha igaz, a mit a laczikonyhán mondtak. Aszép lány jó szagú, mint az édes tejfel. Réges-régen már, sokgazdag macska kerülgeté, s kézfogó után, valamelyik tagbaszakadtkézláb, zugba szorítá. De Ferke rajta érte, s úgy meglegyezgeté,alig látott tőle hazamenni. A nyaggatás pedig úgy fejébe szalasztáa meleget a leánynak, hogy vérét kelle venni.

– Hm hm! ismétlé a zsendiczétől felmelegült kebel; s ki volt amegoldalgatott macska? akará szorgalommal tudni, miből látnilehete, miszerint ő, e történettel némi homályos viszonyban áll,mit szeretne megmagyaráztatni a nélkül, hogy magát elárulja.

– Nem tom, ki lehetett, felelt a félszemű. Igaz, akkor tájbanSzalárdy Lajos úrfi felköté karját; s balarczán törődött daganatmutatá magát; de ő nem lehetett; azt a paripája ragadta az istállóajtónak.

– Ki az a Szalárdy Lajos? kérdezé mohón a jegyző.

– Egy gazdag, becsületes úrfi; városunk dísze, szegényekistápja, igazság őre, a nép barátja, híres hazafi, megtestesültjóság. Szeretve becsüli boldog, boldogtalan. Egész város vértontana érte. Ha tyúkszemét megtapogatom is, egy nadrágot s háromhuszast ád.

E pillanatban fehér tafotába vont szemfedelet vittek el a műhelyelőtt, melynek oldalán apró fényes szegbetűkben vala olvasható:szerencsétlen véget ért 23-dik évében. A vízbe ugrott hortobágyiáldozat koporsója volt. Világos tényjel, mennyire igazságos szokottlenni a közvélemény.

Azalatt a borbély czinkanalat nyujta a jegyző szájába, s kaptáraütvén arczait, kezdé a szőrtövet visszán kikaparni; de vértanujamegelégülvén a tisztálkodással, odébb mozdítá őt; s nagyot ésmélyet gondolt a Szalárdy néven, mintha egy tejben-vajbanfürösztött jövőt akarna reá építni.

Most Pisze Pista lépett a műhelybe, paraszt ing-gatyában;mindenki előtt ismeretlen alak. -11-

– Itt van-e a henczidai nótárus? kérdé minden beköszöntésnélkül.

– Én vagyok fiam, mi bajod? mond a piros orrú.

Pisze Pista dobaz levelet nyujta át, s a nélkül, hogy szólna,vagy szót kapna, mint a nyíl eltünék.

Hm hm! minő titkolózás ily igazságos ügyben, gondolá a jegyző;az ember még csak szóhoz sem juthat; mindig más kém, s mint aboszorkányparipa, sutty! már oda van. Aztán töré a levelet, s egyzugnak fordulva kicsempeszté a bepakolt bankót, mohón olvasván asorok tartalmát.

– Ön bevégzé eddigi feladatát. Rigó Ferkét, ki négy év előttfalujából elillant, mint szökevény csavargót, ujonczok közé iratá:szolgabirájától pandurokat eszközölt, hogy katonának fogassa.Ezért, ide záratik az igért díj. Ha szerepét bevégzi: botránynélkül száz, botránynyal kétszáz pengőt fog kapni… U. I. Névtelenmegbizóját ne akarja tudni. Ha kémelődik, csak önveszélyétfedezendi fel.

Minő különös! gondolá magában; az első levél alatt szóról-szóraezen utóirat állt. Miért e titok? hisz én nem vétkezem. Tettem abirák akaratán épül, s az ország-világ tudja. Egy csavargót adunkkatonának, hogy a dolgos adófizetőt kiméljük. Igaz, Ferke nemcsavargó, de helyet töltünk vele, hova falubelit kellene befogni;aztán meg a törvény tesz, én csak eszköz vagyok, s ezért jól fizetegy látatlan kéz… Azonban nem jó bolondozni ily irat tilalmával. Hapénz dolgában adott szavát tartá: bizonyosan a bot vastagabb végesem maradna el. Azért sem szó, sem tartomány. Nem kérdezek senkit.Majd csak magam találom ki, hogy titkos committensem: amegütögetett Szalárdy Lajos, kit bosszúállás dárdája kerget. Mindigjó lesz fejőstehénnek, ha szükség szorít.

Míg a gólyaorrú így okoskodék, félszemű nyuzója tüdőszín frakkotölte magára, s kikefélve koppadt szövetét, néhány harapófogót rejtehátuljába, mikkel szakköri műtételre fogott indulni. -12-

E közben lőcsláb megérkezék, s hátán czipelte a garasárúszilvát.

– Hová vesztél, lóhus! azt tudtam, megettek; szutyongatá azizgatott subject… Jó volnál halálnak, oly lassan tudsz járni; srecsegő szitkához érzékeny tenyerelést toldott lőcsláb termeténekazon részére, mely neveztetik nyakszirtnek.

– Esküvőre jövő násznépet néztem. Kutya Pista volt az egyikvőfél, kin az egész város röhög, menté magát az elbődült lőcsláb; sdaczos hangjából kitetszett, hogy efféle látványokért jogosítvaérzi magát, legszentebb kötelességeit elhanyagolni, s a vettfenyítéket méltatlan bántalmul tekinti.

A jegyző mintegy emlékeztetőül véve a násznépi hírt, kószálódékkifelé, két garast fizetve a legyes ablakba, melynek deszkájánbajuszpedrőt falatozott egy rongyos szarka.

– Én is megyek koma, felelt a félszemű, miközben szilváitfaldosá. Tegnap estve híttak Vad Mihály vargához, ki pillulái helyta visicatort megette, s foga válhatlanul egymáshoz ragadt. Márahalasztottam. Emlegesse meg a hólyagos pecsenyét.

Azonban, Czegléd-utcza felől egyszerű nászmenet húzódék a nagytemplom felé. A pártás menyasszonyt két levantin szoknyás gömbölyűasszony fogta közre, kiknek szemérmes feje modorosan billegett abársony kontyborítók roppant súlya alatt. A menyasszony szelídszőke hölgy, virágokat vitt összetett kezében; s a szerep éshelyhatósági illem szokásos adóját, könyűket hullata, maga semtudván, mit kell siratnia, mert leírhatlanul boldog volt. Anásznagy, vőlegény s nehány görögdinnye termetű ismerős egészíté kia takarékos társaságot, mely mérsékelt fogyasztáshoz látszékszámítva. Csak az tűnt fel a városiak előtt: miként lehetnek ilyszegény párnál oly piperés vőfélek? s kivált Kutya Pista, ki egészvárosban legtréfásabb s azért legdrágább egyén, mit keres ottan? hanem tudták -13- volna, hogy ő a vőlegény lelki barátja, smagát és tiszttársát nem annak költségén, hanem sajátszerzeményeivel ékesíté fel.

Míg a násznép haladt, a henczidai jegyző három fegyverzettegyénnel suttogott a Hatvani-utcza szegletén, s némi haszonhajtóértekezés közbejöttével, a násznépre vonatkozó tekintet után, atemplom szomszédjába húzódtak.

A menet közeledék. A gyümölcs- s zöldségpiacz felmulhatlankincsei mellett, a lépesméz-, béles-, mézkalács- és kenyéroldalon,s háj- és szalonnavásár másfélöles kiállítási közt vitte őket azút, mely nemcsak azt mutatá, miszerint e

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 49
Comments (0)
Free online library ideabooks.net