» » A fekete vér; Lenczi fráter

A fekete vér; Lenczi fráter

A fekete vér; Lenczi fráter
Category:
Author: Jókai Mór
Title: A fekete vér; Lenczi fráter
Release Date: 2018-07-16
Type book: Text
Copyright Status: Public domain in the USA.
Date added: 27 March 2019
Count views: 116
Read book
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 32

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 275. oldalontalálható.

Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=5OtkAAAAMAAJ.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.



JÓKAI MÓR
ÖSSZES MŰVEI

 

 

NEMZETI KIADÁS

 

 

LXXXVI. KÖTET

A FEKETE VÉR * LENCZIFRÁTER

 

 

BUDAPEST

RÉVAI TESTVÉREKKIADÁSA

1898


A FEKETE VÉR

REGÉNY

 

LENCZIFRÁTER

REGÉNY

 

IRTA

JÓKAI MÓR

 

 

BUDAPEST

RÉVAI TESTVÉREKTULAJDONA

1898


-1-

A FEKETE VÉR

REGÉNY -2-
-3-

I. FEJEZET.
A FEKETE ASSZONY.

Először jelent meg Európában.

Hogyan jött? hogyan támadt? azt nem tudja megmondani senki. Úgyutazott egyik országból a másikba, vidékről vidékre. A hol egyszermegtöltötte a temetőket, odább ment, nem tért többé vissza.

Erdélyben hivták «csumának», a tótságon «kiszelának», a magyarok«epemirigynek», az orvosok «cholera morbusnak», az egész világon«fekete asszonynak».

Próbálták gyógyítani, védekezni ellene. Megtiltották megyeszertea dinnye-, uborka-, gyümölcsevést; a pálinkaivást; a szobákpadlójára chlormeszet hintettek, kámfort kötöttek zsacskóba s aztviselték nyakba kötve; füstöltek fenyőmaggal és köménynyel,mosdottak boreczetben; ittak czitromfű-herbatét. Mind nem használtsemmit.

Megkisérték elzárni az utját. A vármegyék felültették anemességet, a városok fegyverbe öltöztették a polgárőrséget,«kordont» húztak a határokon; a hidakat elállták. Mind nem használtsemmit. A fekete asszonynak nem kellett se komp, se repülőhid: egylépéssel átugrott Tiszán, Dunán, Szamoson.

A falukon szalmával kitömött bábot hordoztak körül, aztelnevezték csumának; nagy énekszóval kivitték a temetőbe s ottczihertüzön megégették; másutt meg levetkőzött leánykákat fogtakeke elé s azokkal körülszántatták a falut, az sem használt semmit.-4-

A hol már egyszer megjelent, ott megtiltották a harangozást, atemplomokat bezárták, minden összejövetelt megszüntettek; a kit afekete asszony lehellete ért, azzal a tudós doktorok viszmuthportitattak, forró téglákat rakattak az ágyába, dunna alá takartatták,két embert mellé állítottak botokkal, hogy ha kezét, lábát kidugjaa dunna alól, kommantsanak rá. Az sem használt semmit.

Hogyan jön? Honnan támad? Senki sem tudta kitalálni, Egyetlenhirlap volt az országban, melyben azt lehetett olvasni, hogy az atitokteljes rém valami apró, szemmel láthatlan férgecskéktőlszármazik, melyekkel telítve van a levegő: azért olyan sárga az égnappal. De hogy ezeket a «monas»-okat mi viszi előre? holottsohasem fúj a szél, azt senki sem tudta megmondani.

Olyan volt annak a járása, mint egy pusztító hadjárat.

Egyszer aztán az a hir terjedt el a nép között, hogy az urak ésa zsidók szövetkeztek a parasztság kiirtására: ezek mérgezik meg akútakat meg a pálinkát. A bujtogatók több helyen fellázították azalsóbb néposztályokat, s a felbőszült tömegek elkezdték az úrikastélyokat és korcsmákat ostromolni; urakat és nőket brutáliskegyetlenséggel gyilkoltak le vidékszerte. A megyei nemesség nembirta elég erővel magát a pórlázadás ellen megvédelmezni; a kormánya katonai rendes haderőt lett kénytelen a zendülés elnyomásárakirendelni s az igazságszolgáltatást a katonatisztekre bizni. Néholelég volt egy százados is; de egyes országrészekben tábornokra voltszükség.

Lenke Lőrincz báró tábornok magyar indigena volt, ki ahonosságot valóságos érdemeiért nyerte; derék katona volt; magyarúlis beszélt; fiatal korában deli legény lehetett, de még negyvenötéves korában is hódító alak volt.

Férfias kitünő tulajdonságai nyerték meg a számára a vidéklegszebb asszonyának a szivét, a kit nőül is vett. Özvegy asszonyvolt; előbb gróf Bárdy Ferencz neje, a kitől egy fiúgyermekemaradt: Zoltán. Első férje után nagy jövedelmű birtoka maradt,melyet mint gyermekének -5- gyámja kezelt. A tábornok ellenben a tisztijövedelmén kivül semmivel sem birt.

Házasságuk második évében történt az, hogy az ordinarius azt akedves titkot közölte a tábornokkal, miszerint örvendetes családiesemény van közeledőben, a mi ajánlhatóvá teszi a bárónénak afalusi magányba kivonulást.

A Bárdyak birtokán szép barokk stilben épült kastély volt,pompás parktól környezve, melynek folytatását rengeteg őserdőképezte, tele mindennemű vadakkal; az erdőt egy hegyi folyam szelteát, kanyargó folyással, melyen nagyobb vizállásnál fákat úsztattakle; alacsonyabb viz mellett pedig a zátonyos medrében aranyatmostak a czigányok.

Ebben az esztendőben a tartós szárazság miatt csaknem ki voltszáradva a folyam, a miből az aranymosó czigánynak az a duplahaszna lett, hogy a fennakadt szálfákból, deszkákból ingyenfelépíthette, be is butorozhatta a kunyhóját a part szélében.

Anna bárónő áldott állapota a beteljesüléséhez közeledett már.Férje, a tábornok, a mint a tiszti szolgálata megengedé, sűrűenellátogatott hozzá a székvárosból. Előre volt gondoskodva mindensegítségről. A tudós asszony hetekkel elébb ott lakott állandóul akastélyban. Az istállóban éjjel-nappal fölnyergelve állt a mokányparipa, hogy ha orvosért kell bevágtatni a városba, s aposta-galamb ott volt a kalitkában, mely az örömhirt gyorsanmegvigye a tábornoknak.

János volt a neve a hajdúnak (hajdan huszár volt), a kire agalamb őrzése volt bizva, a komorna értesítésére ő irta volna meg apostaczédulát.

Az utolsó napok alatt azonban a tábornok utasítást kapott afőkormányszéktől, hogy siessen rögtön a rendelkezése alatt levőcsapatokkal a szomszéd megyében kitört pórzendűlést elfojtani. Nemis volt ideje erről hirt adni a nejének. De tán szándékosan ismulasztá ezt el. Nagy indulatrohamoktól, különösen ijedtségtől ilyállapotban -6- levő nőt meg kell óvni. A tábornok biztonhitte, hogy pár nap alatt erélyesen föllépve a lázadók ellen, azegész zendülést el fogja nyomni.

Ez be is következett: a lázongó csőcselék az első szuronyláttára szétfutott az erdőben; a lázító főczinkosokat kézrekerítéka huszárok. A vármegye kihirdette a statáriumot.

A szétkergetett lázadók azonban annál dühösebbek lettek atábornokra, s hogy boszújokat töltsék rajta, nem kellett egyéb,mint átkelni a hegyháton s a tulsó völgyben fekvő Bárdy kastélytmegrohanni, a hol a tábornok felesége lakik.

Abban a kastélyban ugyan volt annyi fegyverfogható cselédség,hogy ha azok bátran szembeszállnak a lázongó csőcselékkel, annak atámadását visszaverhetik. Azonkivül a faluban lakó jobbágyságra islehetett számítani, melynek Anna valóságos jóltevő angyalavolt.

Hanem a rendkivüli események egyszerre megváltoztatták az egésznépkedélyt.

Az epemirigy a faluban is megjelent. Reggel még látták az ép,egészséges férfit, a mint kiment a mezőre kaszálni, s este márhalva hozták haza. Pedig csak egy korty pálinkát ivott, attól lettrosszul. Mintha a szivét szakították volna ki. Az özvegyek kiálltaka tornácz-kapuba s tele sikították az utczát s jajveszéklésükkelátkozták az urakat.

Az ijedelem meg a düh ragadós.

A bőszült félelem elharapózott a kastély cselédsége közé.

Elkezdtek suttogni.

A tábornok, épen úgy, mint sokan mások, orvosok tanácsára valamiprophylaktikus patikaszert küldött le a városból. Keserü volt aznagyon, volt benne china, ipekakuanha, aloe, opium összevegyítve.Ezt biztos szernek mondták a járvány ellen. A bárónő gondoskodottróla, hogy abból minden házi cselédje kapjon egy üvegcsével; s afalubeli jobbágyoknak is osztott belőle. -7-

Az első halálesetnél aztán elkezdték suttogni, a másodiknál márkimondták, a harmadiknál már ordították, hogy az uraság mérgeztetimeg a parasztokat.

Épen vacsoránál ültek a kastélyban.

A bárónő, a társalkodónője, a pópa, a nevelőnője, a tudósasszony, a tiszttartó. A János hajdú hordta körül az ételt. A kisfiút, Zoltánt már aludni küldték.

A második étekfogásnál a hajdú valamit sugott a bárónő fülébe,mire az fölkelt az asztaltól s nyájasan mondta azasztaltársaságnak, hogy csak folytassák a vacsorálást, neki sürgőselintézendője akadt. Azzal fölkelt és kiment az étteremből.

– Minden úgy van, a hogy mondtam, szólt a hajdú. A zendülőkkövetei fölbujtogatták a falubeli jobbágyságot. A vadászokat kinnaz erdésztanyán már lefegyverezték. A kastélybeli cselédség meg vanrémítve, ezek az első puskalövésre elbújnak a pinczébe.

– Hát a kocsisok?

– Azokban még volna lélek. De ha mi most hintóval hajtatunkvégig a falun, ott bennünket feltartóztatnak. A hidat kaszás őröktartják megszállva, s úgy hallom, hogy a gerendákat isfölszedték.

– Mit akarnak a lázadók?

– Mindenek fölött rabolni, dorbézolni. De azonkivül akolomposaiknak az a szándékuk, hogy a bárónét kézrekerítsék. Akkoraztán azzal fogják fenyegetni a tábornok úrat, hogy ha az elfogottczinkostársaikat szabadon nem bocsátja, sőt föl is akasztatja, afeleségén állnak kegyetlen boszút.

– Merre lehet még menekülnünk?

– Csupán csak az erdő felé. A parkon keresztűl szabad az út sonnan a vadaskert palánkja mellett látatlanul lehet végig osonni. Alázadók benn vannak a vadaskertben. Arra nem is gondolnak, hogymellettük lehet átbujni. Onnan aztán a vizmosáson végig haladva,elérhetni a folyampartot. A viz sekély, átgázolhatunk rajta, saztán -8- a pásztorok ösvényén föl a hegynek.Reggelre a városba érhetünk.

– Csak kibirjam odáig erővel.

– Oh a báróné nagyobb gyalogolásokat is tett már, mikor egyhuzamban fölmentünk a Bucsesre. Siessen fölvenni a köpenyét.

A bárónő hálószobájába sietett a köpenyét magára venni. Mikor ahímző asztalkája mellett elhaladt s megpillantá rajta a készhímzetet (valami nagyon kis embernek való köntös volt az),megszállta a nehéz sejtelem, hirtelen összecsomagolta afelkapkodott ingecskét, pólyácskát meg a horgolt selyemfőkötőcskét, s elrejté a köpenye alá. Azzal visszafutott atornáczba.

– Hát a Zoltán fiam hol van?

– Ő fel van öltözve s odalenn várja a bárónét a hátulsóajtónál.

– Van valami fegyverünk?

– Nekem van két pisztolyom, a kis grófnak meg avadászkarabélya.

– Az egy gyermek.

– De tud az lőni, volt már medvevadászaton is. Siessünk,báróné!

– Értesíteni kellene az asztaltársaságot.

– Az Istenért! Ne nagylelküsködjék most a báróné! Ha ezek mindvelünk együtt futnak, abból olyan lárma lesz, hogy el leszünkárulva. Itt van a pópa, az megvédelmezi őket.

Ezzel a szóval durván, erőszakosan ragadá meg a hű cseléd úrnőjekarját s magával hurczolá a hátulsó lépcsőn le a parkra nyilóveranda ajtajáig.

A kis Zoltán gróf ott várt reájuk.

A puskája vállára volt vetve, a kezében két hegymászóbotottartott.

– Itt a botod, suttogá az anyjának. János elől megy, én hátul,te középen.

Mikor kiléptek a kastély hátulsó ajtaján, előbb óvatosan-9-szétnéztek a széles oszlopok mögül: nem les-e rájuk valaki? Senkisem vette észre menekűlésüket.

Az ég is kedvezett nekik: egészen be volt borulva; aszélzúgásban elveszett a léptek hangja.

A míg a parkon áthaladtak, a kavicsozott út elég jó kalauz volt.A vadaskerthez érve pedig vezetőül szolgált nekik a palánk, melyhosszan levonult egész a vizmosásig. Volt gyalogösvény, a mit agyümölcsszedő asszonyok tapostak a palánk mentén.

Csak a tapasztalt huszárnak, a minő János hajdú volt, juthatotteszébe az a vakmerő terv, hogy a közeledő ellenséggel szemben,annak az oldala mellett lehet legjobban elmenekülni.

Az erdős hegyháton lehetett látni a föllobogó jeltüzeket,melyeknek lobogványából sötét emberalakok silhouettejei tüntekelő.

A mély vizmosásnál el kellett hagyni a palánkot s abbaalászállni.

Nappal igen regényes ez az út a páfránnyal és szederindávalbenőtt kövek között; de éjjel, sötétben ez mind akadály. Az embernem lát a lába alá.

El kezdett villámlani. A pillanatnyi fény csak elvakít, de nemvilágít.

A hajdú valamit gondolt ki.

A dörzsgyufa még akkor nem volt kitalálva.

De volt aczél és kova.

A János egyre csiholt s a szikrák megvilágosítottak nehánylépésnyi tért. Zoltán pedig segített az anyjának fölhágni sleszállni, a hol görgeteg kő állta el az útat.

Így haladtak lefelé a vizmosás vágásában.

– Mingyárt ott leszünk, báróné, a partnál, biztatá úrnőjét ahajdú. Ott látom már a «kővé vált barátot», az a magas koloncz avége felé van. S ott már csupa kavics a vizmosás medre, minthacsinált út volna.

Csakhogy annyi kapaszkodás, ugrálás veszedelmes volt a hölgyrenézve. -10-

– Nem birok tovább menni! lihegé egy kőrisfába kapaszkodva.Megfulladok.

Nyilaló fájdalmak vették elő.

– Ez kellett még! Dörmögé a hajdú. S aztán nem sokatteketóriázott, hanem átnyalábolta az ingadozó nőt, aki abban aperczben eszméletlenül esett a karjai közé. No most úrfi, magavegye a kezébe a tűzszerszámot s mutassa az útat; mert ha én mostelesem, akkor hárman esünk el.

Így haladtak tovább: elől a gyermek, a tűzkővel, aczéllalcsiholva, nyomában a hajdú az elájult bárónéval.

Elérték végre a kővé vált barátot s azontúl járható volt ahegyszakadék medre. Apró kavics, kőzsurma volt az alja.

Szerencsére az ég is kitisztúlt: a zivatar elvonult másfelé. Atele hold bevilágított helylyel-közzel a szakadékba. Ennek avizmosásnak a torkolata közelében van az aranymosó czigánynak atanyája. Talán a záporok rohamai hordták alá ezen az úton akőzetben rejlő telérből a sáraranyat?

II. FEJEZET.
AZ ARANYMOSÓ KUNYHÓJA.

A vizmosás mély vápát szakított a hegyoldalban s a hol a völgyetelérte, széles területen görgeteg kövekkel teríté be a talajt,melyen az egyedüli növényzetet az a nagy kerek levelű, ernyősvirágú bazsamint képezte, mely a tömpölyökben szeret lakni.

A hegyi folyam e helyen nagy kanyarúlatot tesz, az ellenkezőoldalon mélyen benyúlva a bazalt sziklába, míg az innensőn messzebenyúló szürke zátonyt képez.

Ennek a zátonynak a szélét körűl szokták állani a gázló madarak:gólyák, gémek, kócsagok, a kik ott úri kedvteléssel űzik ahalászatot, nem törődve vele, hogy a zátony -11- tulsóoldalán egy félmeztelen ember meregeti lapáttal az iszapot stöltögeti teknőbe, lugozza hosszú vályún keresztül. A czigány meg avadmadarak megszokták már egymást.

Az aranymosó egy arany évi bért fizet az uraságnak; de azt isvisszakapja busásan ajándékokban.

A kunyhója ott van a part szélében, felét az áldott természet,felét a jó szerencse adta. Néhanapján a zátonyon megrekedtfaderekakból került ki a szelemenfája, ahhoz vannak kötözve anádkévék a paticsra, az egészet befutotta az iszalag, meg aszederinda: tele van virággal s az emberi indusztriát képviseli afölfuttatott tök, melynek sárga virágai ugy világítanak, mint afáklya zöld sötétség közt. Drága növény! Azok a nagy turbán oldalúkobakok, amik piros pofáikkal a tetőről alá mosolyognak, képezik atéli eleségét az egész családnak.

A czigánynak felesége is van.

Akkor bizonyosan porontya is lesz. Fiatalok mind a ketten.

A János hajdú jó emberük volt; sokszor hozott nekik egyet-mást akastélyból. A bárónő pártfogolta őket.

«Haricská»-nak hivták a jó embert.

Furcsa név biz az! De hát «rizskásának» csak nem híhatták; mertaz úraknak való csemege, szegény emberé a haricska. Jó név az aczigánynak! Csak abból is

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 32
Comments (0)
Free online library ideabooks.net