» » A Noszty fiu esete Tóth Marival (2. kötet)

A Noszty fiu esete Tóth Marival (2. kötet)

A Noszty fiu esete Tóth Marival (2. kötet)
Category:
Title: A Noszty fiu esete Tóth Marival (2. kötet)
Release Date: 2018-07-25
Type book: Text
Copyright Status: Public domain in the USA.
Date added: 27 March 2019
Count views: 98
Read book
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 31

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 313. oldalontalálható.

Az eredeti képek elérhetők innen: https://archive.org/details/magyarregnyir60miksuoft.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.



I.


II.

MAGYARREGÉNYIRÓK

KÉPESKIADÁSA

 

Szerkesztette ésbevezetésekkel ellátta

MIKSZÁTH KÁLMÁN

 

 

60. KÖTET

 

A NOSZTY FIU ESETETÓTH MARIVAL

Irta

MIKSZÁTHKÁLMÁN

II.

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1912


III.

A NOSZTY FIU ESETE TÓTH MARIVAL

REGÉNY

 

IRTA

MIKSZÁTHKÁLMÁN

 

MÁSODIKKÖTET

 

KEMÉNYFFI JENŐRAJZAIVAL

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet éskönyvnyomda

1912

Minden jogfenntartva.

Franklin-Társulatnyomdája.


1.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET.

(A Patkó legenda keletkezése ésszétfoszlása.)

Biz az pedig valóságosan Velkovics Rozália volt és nincs bennesemmi ördöngősség, hogy ő volt, hiszen tudjuk, hogy VelkovicsGyörgy uram és családja minden évben Somlyón tölt néhány napot.Trencsénben más a bon-ton, mint egyebütt. A trencséni high-life nemmegy a Tátrába vagy a Svájczba, mint a laposabb lakóhelyek úri népenyarankint, nem veszi pénzen a telet (van az neki elég),Olaszországba se utazik ősz felé a meleg fölkeresésének okából, atrencséni ember belülről szedegeti be a meleget borovicska képében,hanem ha valami nagy flanczot akar mutatni, szüretekre jár. Nem abor miatt, hiszen a bort Trencsénbe is elhozzák palaczkokban,hordókban, inkább a szőlők és a szőlőkben lezajló élmények miatt.Trencsénben ez a becses, ez imponál. Híre fut az egész környéken:Velkovicsék szüretre mentek. Száz irigy sóhaj röppen el. Ah, boldogemberek! Csert je panom! (Ördög bajuk az uraknak.) Hát ez bizonyolyan fenhéjázó, rangos dolog, mintha azt mondanák más közönségesvidéken, hogy Velkovicsék tengeri fürdőre utaztak. Van bezzegtalálgatás, hogy hova, miféle szüretre mentek hát Velkovicsék?-2-Somlyóra. Hohó, Somlyóra! Nagy szó. A Somlyó semmivel se hitványabbhely a szüretek közt, mint a tengeri fürdőzésben Trouville vagyOstende. Hja, a ki teheti! Könnyű Velkovicséknak! Az ördög köpiazoknak a pénzt. Így beszélnek Trencsénben és hétmérföldnyireköröskörül a «pan»-ok és «panicskák», kik még sohase láttaktermészetben venyigét és szőlőkarót.

Velkovicsék véletlenül érkeztek meg ma, csak holnapra vártákőket. A véletlenség onnan eredt, mert az ötödik testvér, KohlbrunnMatild, férjezett Mordon Jánosné, a kinél egy napot kellett volnatölteniök útközben, egész háznépestől valami temetésre mentSzombathelyre.

– Hát ez is csak nekünk szerencse, – örvendezett a házigazda, amint a sok csókolódzásnak, ölelgetésnek vége szakadt.

– Ebédeltek-e már?

– Hogyne! Pápán a «Griff»-nél.

– Nem igaz! – erősködött Zsuzsanna asszony, s el sem hitteaddig, gyanusan fürkészve őket, míg meg nem esküdtek sorba.

Akkor aztán megindult a millió és millió kérdés, csodálkozófelkiáltás, leginkább Rózát illetőleg. «Istenem, hogy megnőtt ez agyermek! De milyen szép! Mit csinálsz a hajaddal lelkecském, hogyolyan fényes, mint az aczél?»

Derült, meleg és hangulatos látvány volt, a mint ott ültekhosszú évek multán megint együtt a szőlőbeli villa mestergerendás,fehérre meszelt falú, nagy szobájában, a «Stadt Frankfurt»ebédlőjének egykori pajkos törzsvendégei, – csak az öreg kékfestőhiányzott, -3- de a helyett ott volt az új hajtás, a szépRozáli. Hejh, sok víz folyt le azóta a Vágon! Az idő sokatelszedett tőlük, csak az emlékeiket hagyta meg. A megindultbeszélgetés föl-fölkavart egyet. Emlékszel-e még, mikor a bolondgrófodat kisérted? Az ám, vajjon mi lett aztán belőle? Hát azttudod-e még, mikor a pezsgőt ittuk valahol a Zugligetben a zálogbacsapott óra árából? Még most is őrzöm otthon Rekettyésen az öregórát. Sorra került azután a trencséni élet is.

– Ott van-e még a régi czimboránk, Stromm? – tudakoltaMiska.

– Csinos, deli ember még most is, – jegyezte megVelkovicsné.

– Persze. Mert neked minden uniformis imponál, – pirított ráVelkovics.

– Czélzás akar ez lenni? – évelődött Tóth uram asógorasszonynyal.

– Azért mondja Gyuri, – mentegetőzött Velkovicsné, mert… Eredjcsak ki egy kicsit, Rozália kérlek. De nini, hol van Mari?

– Künn sétál valahol a szobaleánynyal, – felelte Tóthné. –Bizonyosan nem vett benneteket észre, mert különben itt volnamár.

– Eredj ki Rozika, keresd meg!

– Azonnal mama, csak a kalapomat teszem föl.

Róza sejtvén, hogy róla lesz szó, eltávozott, mire elbeszélteVelkovicsné, hogy a Gyuri csipős mondása voltaképen arravonatkozik, mert a Rózának egy tavalyi udvarlóját, egy hadnagyot,különös pártfogásába vette, a kinek aztán szegénynek kvietálniakellett valami kényes ügy miatt. -4-

– Közönséges szélhámos volt, – pattogott Velkovics. –Kompromittálta a leányunkat.

– Lehet, hogy az volt, de előkelő családból származott.

– Mit nevezesz te előkelő családnak, Zsuzsánna?

– Olyat, a ki nem maga járta ki a nemességét.

– Jó nyelved van, Zsuzsanna. Mondhatom, jó nyelved van, – mondtaVelkovics úr megsértődve, deres haját markával felborzolva, a mi aközeledő vihar előjele szokott nála lenni.

Sietett is Tóthné átvinni a beszédet egyébre.

– Az idén is Rajeczen töltöttétek a nyarat?

– Sehol se voltunk, – felelte Velkovics mogorván.

– Jele, hogy semmi bajotok nincs, – szólt közbe Tóth sógor.

– Úgyan hadd el, kérlek. Épen azért nem mentünk sehova, mertmind a ketten betegek vagyunk és nem tudtunk a helyre nézvemegegyezni. Zsuzsanna vérszegény, neki déli fenyvest ajánlottak adoktorok, nekem meg vértolulásaim vannak, engem Marienbadbaküldtek. De minthogy Zsuzsi engem félt, én meg Zsuzsit féltem, hátnem mertük egymást ellenőrzés nélkül hagyni és inkább otthonmaradtunk.

Ezen aztán úgy kaczagott Trencsén érdemes polgármestere, mint azuhatag, mert az volt a szokása, hogy ha a mérgét nem sikerültvalami vastag gorombaságban kilöknie, hát a humor édes mézébencsöppentette el.

– Egyébiránt – tette hozzá, – ebből is láthatod sógor, a teamerikánus egyenlőségi tanaidnak a tarthatatlanságát, -5- mert még avér sincs egyenlően és arányosan felosztva az emberi testekben. Deez ellen még legalább védekezhetik az ember a hogy lehet.

– No és hogy védekezik? – kérdé Tóthné.

– A mi engem illet, köpölyöztetem magamat, a vágújhelyi vörösboromat pedig, melyet magamnak rendeltem, itatom azóta Zsuzsikával;van is, nincs is már a hordó alján.

– Eredj te Luczifer! – förmedt rá Zsuzsanna asszony, kinekfagyás folytán átkozott vörös orra volt, mintegy czáfolatául annak,hogy vérszegény, – képes vagy rá megfontolatlan szavaiddal, hogyelőször a katonatisztekkel hoznál hírbe, most meg a részegeskedésgyanújába keversz.

Míg ilyen félig kedélyes, félig csipkelődő beszélgetés folytbent, addig a szép Róza bejárta a szőlőt, Marit keresve mindenfelé,természetesen sehol sem találta, még a Rögi apó se tudott rólasemmit.

– Nem láttam a kisasszonykát reggel óta.

Rögi apó épen a kunyhójába tartott, hogy a taplókészletébőlvegyen magához.

– Nem is voltam különben otthon, – magyarázta, mert szedőketjártam fogadni a városban.

– Mikor kezdjük a szüretet?

– Csak holnapután.

– Lesz-e sok bor?

– Apró a szem az idén, kisasszonykám. Az Isten megadta bőven,hanem az idő nem jól dajkálta meg.

Az apó eltünt a kunyhó ajtaján ezek után, de a megnyiló ajtón átkiosont a kunyhóból a dogg, mister -6- Bligi. A kiállott fogság utánmegrázta magát, miközben csak úgy pattogott a bőre s hamuszínszőréből egész porfelhő támadt.

– Ah, a Bligi! Hopsza Bligi. Gyere ide kutyuskám, – örvendezettRozália, piros száját összecsucsorítván fütyülésre, bár az nekisehogy se sikerült. Mister Bligi mégis odajött s megismervén őttavalyról, a farkát csóválta. Róza lehajolt hozzá, megveregette abordáit kis kezével, a mi annak nyilván jól esett, mert egyrejobban megnyúlt és alákuporodott, nagy, okos szemeivel hálásanpislogva rá.

– Hát megismertél, mister? Szép tőled, aranyosom. Nos, hol azúrnőd? Nem lehet nagyon messze. Vezess hozzá!

Bligi, mintha értene, megindult a barázdán, a melyen Mari mentvolt délután s mindenütt szaglászva, szimatolva, kivezette a vendégkisasszonyt az útra. Meg-megállt koronkint és hátranézett.

– Jól van jól, csak eredj előre. Ne félj no. Megyek utánad, mertte bizonyosan tudod, hol van.

Ment, ment az eb egész biztonsággal s Róza utána mindenütt, nohamár csodálkozni kezdett, hogy hova mehetett Mari ilyen messzire, snem minden szepegés nélkül gondolta, hogy tán könnyelműség volt őtőle is így elkalandozni ismeretlen helyen, de már könnyebbneklátszott a czél elérése a kutyával, mint a visszatérés a kutyanélkül, tehát ment ő is s egyszer csak ott találta magát a vigadósokaság közt, a Findura szőlőjében.

Bligi csodálatos tájékozottsággal vagy ösztönnel rögtönkeresztül fúrta magát a leányok csoportján, réseket nyitott magánaka kikeményített, különböző -7- színű s szerves összefüggésbe hozottszoknyák között s egyszer csak mit csinált örvendező pajkosságában,felugrott az első két lábával a semmit nem gyanító Tóth Marira skiöltött veres nyelvével megnyalta a kezét.

– Bligi, te czudar! – kiáltott fel élénken. – Hogy jösz te ide?Jaj, hogy rám ijesztettél!

De még ennél is nagyobb volt meglepetése és ijedelme, a mintegyszerre valaki, se szó, se beszéd, átfogta a nyakát és egy csókotczuppantott az arczára jobbról-balról.

– Szent Isten, Róza! Te vagy az?

Tóth Mari piczi, kedves fejecskéje még el volt bódulva amulatság emlékeitől, minden érzéke izgalmas és zavaros állapotbanvolt, csillogó két szeme egy képet látott, egy alakot, azt, a kitvárt, – és ime, megjelenik helyette Velkovics Róza.

Halotti sápadtság borítá el vékony arczocskáját s úgyreszketett, mint a nyárfalevél.

– Istenem, mi lelt? Oly fehér vagy, mint a kréta! – kiáltáijedten Rozália.

– Semmi, oh semmi, – mondá bágyadtan és mosolygott.

– Mi történt veled, édesem? S mit jelent rajtad ez az utálatosruha?

Mari mintegy ösztönszerű védekezésül odatapasztotta remegő kistenyerét barátnéja szájára.

– Egy szót se erről, még egy szót se, Rózácska, míg apródonkintmindent megmagyarázok, mert látod, ez szörnyű titok.

Sajátságos jelenet volt. Róza érezte, hogy rosszkor jött, Maripedig épen nem tudta elpalástolni ijedelmét. -8- Aviszontlátás öröme helyett bizonyos hűvös áram suhant el. Egydarabig némán néztek szembe, Mari olyanféle mozdulatot tett, minthael akarna bujni előle, majd látható lehangoltsággal kérdé:

– Hogy jösz te ide?

– A kutya vezetett.

Mari mintegy ösztönszerűleg egyet rúgott Bligin a piczinylábacskájával, mely szinte a bokáig kilátszott a Klárira szabottszoknyából.

Erre vetette fel a fejét haragosan, kevélyen Rozália (s ismertrá a közeledő Noszty).

– Úgy látszik, alkalmatlan vagyok.

– Oh dehogy, – ellenkezett Mari, de csak úgy a híreért. –Megvallva az igazat, helyzetem egy kicsit kényes e pillanatban,mert mindjárt kezdődik a négyes és a tánczosom jönni talál.

– Mit? A tánczosod? – csodálkozott Róza, kerekre nyitottszemekkel. – Hát mi van itt?

– Ez a pápai iparosok szüreti mulatsága.

– És te itt tánczolsz?

– Itt, – szólt bátortalanul.

– Ebben a ruhában?

– Ebben.

– Ezekkel az emberekkel?

– Ezekkel, – felelte szilárdan, de némileg idegesen, – és azértnagy szivességet tennél nekem Rózácska, ha most magamra hagynálszivem, mert mondom, hogy mindjárt jön a tánczosom.

– Hát megeszem én a tánczosodat? – fakadt ki Rózaméltatlankodva. – Mari, Mari, félek, hogy te most nem jársz igazúton.

– Persze nem járok, – hadarta szakgatottan, – -9- hiszen látod,hogy álruhában vagyok… szobalány szerepben… ruhát cseréltünkKlárival. Ha te most a barátnét játszod itt, könnyen észreveszikturpisságomat, kivált a tánczosom és nagy kellemetlenségbekerülhetek. Eredj kérlek, keresd meg valahol Klárit, az majdmegmagyarázza a többit, a négyes után hozzátok megyek és indulunkhaza.

– Nagyon szives vagy, – mondá csipősen Róza.

A szobaleányt nem volt nehéz megtalálni. Kirítt úriasöltözékében a hátul bámészkodó sokaságból, mint a mákszál azabtáblában. Mintegy tíz ölnyire a tánczhelytől egy kordé voltészrevehető, melyen egy fölpántlikázott szamár egy hordó sörthozott ki egy óra előtt. A szamarat kifogták legelni, a kordétpedig felfordították pajkos suhanczok; azon állt Klári többedmagával; onnan pompásan lehetett látni mindent.

De bármily szembetünő volt is Klára a párisi kalapban, mégis őismerte fel előbb Velkovics kisasszonyt, s megrémülve, hogy mindenfel van fedezve, hogy talán itt van az egész család s rögtön most«letelik az esztendő», leugrott a kordéról, hozzá szaladt kezetcsókolni.

– Miféle komédia ez, Klára? – förmedt rá. – Mit csináltok tiitten?

Mire a szobaleány töredelmesen bevallotta, hogy kénytelen voltMari kisasszonynak engedni. Ő csak szegény cseléd, a ki két malomkőközé került. Eleget akarta lebeszélni, úgymond, a kisasszonyt, deaz sokkal önfejűbb, mintsem rá hallgasson. Mindenáron fejébe vette,hogy erre a mulatságra a hol nincsenek ismerősei, ruhát vált vele sbeáll a sorba a leányok -10- közé, hogy vajjon viszik-e tánczba alegények saját magáért.

Mindezt roppant hosszadalmasan, szakadozva, bűnbánó hangon adtaelő, jelezvén kis úrnőjének azt a rögeszméjét, hogy ő rút, a kitcsak a hozományáért szeretnének oltárhoz vinni, miközben Róza egypárszor közbeszólt: «Mari egyszerűen bolond.» «Hisz Mari szép.»Egyszer meg épen az csúszott ki a száján: «Bár csak én volnékolyan, mint Mari». Itt természetesen azt kivánta volna azilledelem, hogy Klára ellentmondjon, de Klára talán oda se figyelt,ráhagyta, a mi nyilván rosszul esett Rózának, felhúzta orrocskájátés ridegen, majdnem ellenségesen tekintett rá, a mit azonban Kláranem vett észre, mert a saját ártatlansága és a Tóth családhoz valóragaszkodása festésénél könnyekben tört ki, melyek lepergőbenbizonyos festéket érintettek, mint a hogy a hegyről lecsurgó ereklemossák a talaj felületét. Klára leányasszony tehát a helyett,hogy mindent látó éles szemeivel a Róza kisasszonyét figyelje, amagáét törülgette, még pedig, nem találván kötényt a ruháján,paraszti módra a könyökével.

– Mit csinálsz te? – feddette Róza megbotránkozva. – Hát akisasszonyod ruhaujjába kell törülközni?

Haragja azonban a kámfornál is könnyebben párolgott el. Sőtmiután látta, hogy nagyon meg van ijedve, megszánta.

– No hát a mi megtörtént, az megtörtént. És ha már így van, neszóljunk róla senkinek. Hiszen voltaképen nem is olyan rossz ötlet,csak a nénike ne tudja meg. Talán én magam is megcselekedtem-11- volna hasonló esetben. Hagyd abba azt apityergést most már, hanem,

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... 31
Comments (0)
Free online library ideabooks.net